2p

Titokban egyes iskolákban már folyik a közoktatás új rendszerének tesztelése, melyről név nélkül nyilatkozozott pár pedagógus.

„Hivatalosan március 16-án jelentették be, hogy megnyertük a pilot programban való részvételt. Az első lépés az volt, hogy kidolgozzák a pontozást, amely során 10 szempont alapján 70 pontot lehet kapni. A pedagógusoknak vállalnia kellett 3 célt, amelyek nem lehettek az alapfeladatok (pl. dokumentumok módosítása, osztályozó vizsga lebonyolítása stb.). Olyanokat fogadtak el, mint versenyeztetés, korrepetálás, tanórán kívüli programok szervezése. Elvileg jönnek majd az óralátogatások, amire kell majd óratervet készíteni, de ennek a rendjéről még nem tudok részleteket" - nyilatkozta név nélkül egy pedagógus a hvg.hu-nak.

Nem túl bíztatóak a tesztprogramban résztvevők tapasztalatai. Fotó: Depositphotos
Nem túl bíztatóak a tesztprogramban résztvevők tapasztalatai. Fotó: Depositphotos

A lap a TanárBlog-ra is hivatkozik, ahol több iskolából is visszajeleztek, hogy nem ámítás, valóban gőzerővel folyik a tesztüzem. 

A pilot program résztvevői beszámolói megerősítik például azokat a korábbi információkat, miszerint a TÉR pontok kiosztása mintegy 70 százalékban előre, központilag meghatározott szempontok szerint zajlik, az iskoláknak 30 százalék a mozgásterük. „Azaz, az az állítás, hogy a TÉR teljesen egyénre szabható, és az iskolák, vagy akár egyes tanárok speciális helyzetét maximálisan figyelembe veszi majd, nem igazolódott. Egy alapvetően központi rendszerről lesz szó, némi játéktérrel” – kommentálta a lap által megkérdezett szakértő.

A diákok is kérdőívekkel segítik a tanári értékeléseket. A tanulók véleményt mondhatnak az iskoláról, tanárairól, ugyanakkor kérdéses, hogy egy 14-15 éves fiatal tud-e hitelesen nyilatkozni egyes kérdésekben. Azaz mindez olyan rálátást feltételez a kérdőív kamaszgyerekektől egy iskolai rendszer egészének a működésére, ami nem elvárható.

A pilot programokban részt vevők beszámolói szerint az értékelési rendszer teljesen félreérti az „önfejlesztés” kifejezést is.

A lap által megkérdezett gyakorló tanár-oktatáskutató szerint „ez a TÉR nem a miénk lesz itt. Jelenlegi formájában, a mostani helyzetben teljesen alkalmatlan lesz arra, hogy valós visszajelzést adjon és fejlődési útvonalat határozzon meg. A ’vállalások’ adminisztratívak lesznek” – összegezte véleményét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!