2018. március 13. 09:20
mfor.hu

Az épületet a jegybankelnök fiának cége vette meg, ehhez a hitelt Matolcsy unokatestvérének bankja biztosította.

430 millió forintos, II. kerületi luxusrezidencián lakik Matolcsy György, írja a 24.hu. A II. kerületi Páfránykert utcai házat a Magyar Stratégiai Zrt. vette meg tavaly nyáron, szeptember közepén pedig ide tette át székhelyét is. A cég egyszemélyes tulajdonosa és vezérigazgatója Matolcsy György egyik fia, Matolcsy Ádám. A vásárláshoz hitel is kellett, azt pedig Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltsége, az NHB Növekedési Hitel Bank nyújtotta, 280 millió forint értékben.

Matolcsy György Matolcsy György

A ház már nem aktuális, de tárolt változatban még elérhető hirdetése szerint azt 430 millió forintért kínálta egy budai luxusingatlanokra specializálódott ingatlaniroda. Az épület csaknem 1300 négyzetméteres telken áll, 470 négyzetméteres lakóterülete mellett 100 négyzetméteres garázzsal és öt hatalmas szobával rendelkezik.

A 24.hu fotói szerint a házat a jegybankelnök feleségével, Matolcsy – korábbi nevén Vajda – Zitával használja. Erről az MNB nem nyújtott információkat, ám a lap kérdésére Matolcsy Ádám elismerte, hogy az ingatlan egy részét bérleti szerződés alapján az édesapja használja, amiért bérleti díjat fizet a cége számára - azt nem árulta el, hogy mennyit.

Hogy Matolcsy ebben a luxusingatlanban lakik, az persze nem tilos, de aggályos, mert a jegybankelnök 2017 végi állapotokat tükröző vagyonnyilatkozatában az áll, hogy csak egy 150 négyzetméteres balatonakarattyai ház tulajdonosa, más ingatlana nincs. A vagyonnyilatkozata szerint ugyancsak nincs megtakarítása, hitellel sem rendelkezik, jövedelme csak a jegybanktól van. Ez havi bruttó 5 millió, azaz nettó 3,4 millió forint, plusz némi béren kívüli juttatás. A jegybankelnöknek volt már a vagyonnyilatkozatához képest furcsa lakhatási ügye, 2016 őszén a nem sokkal később bezárt Népszabadság szellőztette meg, hogy Matolcsy egy kereskedelmi bank vezérének a luxuslakását használta a Budai Várban.