4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Közel 8 ezer babaváró hitelt igényeltek 75 milliárd forint összértékben a K&H Banktól az államilag támogatott konstrukció tavaly júliusi megjelenése óta eltelt egy évben - közölte a K&H Bank. A kérelmek 88 százalékát, azaz tízből kilenc igénylést hagyott jóvá a pénzintézet és ezekre átlagosan 9,7 millió forintot, azaz közel a maximálisan elérhető 10 millió forintos összeget már folyósította is. A babaváró hitelek 80 százalékát a férfiak igénylik, de természetesen végül a házaspárok közösen veszik fel a kölcsönt. Elsősorban a harmincas korosztály keresi a babaváró hitelt: a 30-39 éves korosztályból négyszer annyian vettek fel ilyen hitelt, mint a 20-29 évesek. A K&H babaváró kalkulátorát használók 26 százaléka szeretne öt éven belül két vagy három gyermeket, a többségük pedig egyet.

Komoly kereslet mutatkozott az elmúlt egy évben az államilag támogatott babaváró hitelekre a K&H Banknál - derül ki a pénzintézet összefoglalójából, amely a tavaly július óta igényelhető babaváró hitel egyéves évfordulójára készült. 

tízből kilenc igénylés átment
Egy év leforgása alatt a K&H-hoz 8 ezer igénylés érkezett 75 milliárd forint összegben. “Az igénylések többségét, tízből kilencet hagyott jóvá a K&H és ezeket folyósította is az érintetteknek, akiknek 30 százaléka a CSOK-ot is felveszi, hogy teljeskörűen kihasználja az állami támogatási lehetőségeket a családalapításhoz.” – mondta Árva András, a K&H lakossági marketing szegmens vezetője.

fölényben a harmincasok, de volt példa 60 év feletti igénylőre is
A babaváró hitel elsősorban a 30-39 évesek körében népszerű. A bank adatai szerint ebből a korosztályból négyszer annyian igényelték a hitelt, mint a 20-29 évesek táborában. A harmincas korosztály fölénye a bank szakértői szerint azzal is magyarázható, hogy nekik már biztosabb az anyagi hátterük. „A hivatalos adatokat nézve, az idei év első negyedévében, a kedvezmények nélkül a 30-39 évesek átlagbére 276 ezer forintot tett ki, míg a 20-29 éves korosztályé 221 ezer forintot. Ez is lehet az egyik oka annak, hogy a biztosabb anyagi háttérrel rendelkező harmincasok között népszerűbb a konstrukció. Az is érdekes tendencia, hogy az anyák első gyermek vállalásának átlagos életkora az elmúlt években nőtt, jelenleg közel 29 év ” – kommentálta a KSH adatait Árva András.

A K&H Bank összefoglalója szerint bár a babaváró hitel vonatkozó szabályai szerint maximum 40 éves nők igényelhetik a kölcsönt, a férfiaknál azonban nincs ilyen korlátozás. A K&H-nál a babaváróhitel-igénylő férfiak 13 százaléka 40 évnél idősebb, de az elmúlt évben kétszer is volt példa arra is, hogy 60 évnél idősebb férfi igényelte a hitelt. 



az érintettek 26 százaléka kettő vagy három gyermeket szeretne
A bevezetés óta eltelt egy évben babaváró hitelt igénylő házaspárok közel felénél már úton volt a baba, ez az esetükben azt is jelenti, hogy a teljes futamidőre kamatmentes a hitel és a törlesztőrészletek fizetését három évre felfüggeszti a bank. Több mint egy tucat családnál már érkezik a második gyermek, ezért nekik az eredeti tartozás 70 százalékát kell csak visszafizetni az állami támogatás miatt. A K&H-nál öt olyan család van, akiknél már a teljes tartozás megszűnt, mert hármasikrek érkeztek vagy fognak érkezni hamarosan. 



A babaváró hitel igénylését tervezők számára a K&H új babaváró kalkulátora nyújthat segítséget, amely a gyermekvállalás időpontja és a gyermekek száma alapján megmutatja, hogy miként alakulhat a hitel törlesztése a jövőben. Az összesített adatok alapján a kalkulátort használók 70 százaléka egy gyermeket vállalna öt éven belül, 18 százalékuk kettőt, 8 százalék pedig három gyermeket tervez. Az érintettek által elvégzett kalkulációk szerint az átlagos hitelösszeg 9,3 millió forint, ez valamivel elmarad a ténylegesen folyósított babaváró hitelek 9,7 millió forintos átlagától.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!