2p

Az olajipari cég árfolyama majdnem 2,5 százalékot esett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,30 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 20 666,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette, hogy a Mol volt a nap vesztese: az olajcég részvényeinek árfolyama több mint 2 százalékot, 12 000 forint közelébe esett, míg az OTP viszonylag jól tartotta magát.

A BUX azonban a csaknem 0,8 százalékos csökkenéssel is felül tudta teljesíteni a nyugat-európai indexeket - hívta fel a figyelmet a szakértő. Kitért arra is, hogy a Volkswagen részvényeinek (Frankfurtban jegyzett) árfolyama körülbelül 8 százalékos mínuszban mozgott, így a 100 eurós szint alá esett vissza, és bár a múlt heti esés után is voltak korrekciós próbálkozások, a hét első kereskedési napján ismét esésnek indult az árfolyam.

Puzsár József hozzátette, hogy a többi autógyártó papírjai is 3-5 százalék közötti mértékben veszítettek értékükből.

A BÉT-en a Mol 300 forinttal, 2,43 százalékkal 12 030 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 38 forinttal, 0,71 százalékkal 5332 forintra esett, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 386 forintot ért, forgalma 103,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4440 forintra erősödött, a részvények forgalma 335,0 millió forintot ért el.

Nem volt nagy mozgás az állampapírpiacon. A rövidebb lejáratúak hozama nem változott, ahogy a 3 évesé sem. Az 5 éves 3, a 10 éves pedig 2 bázisponttal emelkedett.

A forint gyengült a fontosabb devizákhoz képest. Este 8 előtt az eurót 315 forinton jegyezték, a frankért 287,3 a dollárért pedig 281,2 forintot kellett adni.

mfor.hu/MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!