2p

Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága keddi ülésén továbbengedte, a kormány azonban nem támogatta azt a képviselői javaslatot, amely az üdülőhelyi feladatok ellátására 4,981 milliárd forintot csoportosított volna át a jövő évi költségvetésben, s ezzel megtartotta volna az önkormányzatok idegenforgalmi adójának (ifa) jelenlegi kiegészítését.

Az állam jelenleg az önkormányzatok által beszedett ifa minden forintját két forinttal egészíti ki, amelyet szabadon használhatnak fel - ez jövőre egy forintra csökkenne. Ez a turisztikai szakemberek szerint jelentős bevételkiesést okozna az önkormányzatoknak, különösen az üdülőövezetekben, ahol az idegenforgalmi szolgáltatások miatt többletfeladatokat kell ellátniuk, amelyeket eddig az ifához járó állami támogatásból tudtak finanszírozni.

A bizottság támogatta azt a javaslatot is, amely a diáksport normatíva visszaállítását javasolja tanulónként évi 430 forintra, a kormány támogatását azonban nem nyerte el az indítvány.

Nem kaptak zöld utat azok a javaslatok sem, amelyek útépítésre, múzeum felújításra vagy egyéb egyedi célokra csoportosítottak volna át pénzt.

Somogyi Andrea szakmai tanácsadó a Pénzügyminisztérium (PM) képviseletében elmondta: a kormány a korábbi gyakorlatnak megfelelően az egyedi létesítményekkel - például utak, kerékpárutak, tornatermek építése - kapcsolatos javaslatokat annak "forráslábától" függetlenül nem fogja támogatni.

Az igazgatási szerv személyi, illetve dologi átcsoportosítását azért nem támogatja a kormány, mert kötelezettséget vállalt arra, hogy 2010-ben nem kerül sor létszámleépítésre a központi költségvetési szerveknél - mondta a tanácsadó. Amennyiben a költségcsökkentéseket elfogadná az Országgyűlés, az csak létszámleépítéssel valósulhatna meg - tette hozzá. A dologi kiadások a szakértő szerint már a tervezési szakaszban jelentősen csökkentek, a további mérséklés a feladatok ellátását akadályozná.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!