3p

Innovatív megoldások válthatják a hagyományos eszközöket a munkaerő toborzásban, különösképp az Y, és a jövőben a Z generációs munkavállalók felkutatásában, mivel alkalmazkodni kell e korosztályok médiafogyasztási, tájékozódási szokásaihoz.

Lajkó Erika, a Bunge Zrt. HR vezetője arról számolt be előadásában a budapesti Akváriumban rendezett HR Festen október végén, hogy a toborzás során az egyik  legnagyobb kihívást az Y generációs (1980-1999 között született emberek) munkaerő elérése jelenti. "Három munkahely betöltésére kaptunk megbízást az agrárkereskedelmi divíziónktól tavaly. Egyetlen ilyen feladatkörrel másfél év alatt, százötven munkaórát töltöttünk, azonban a klasszikus toborzási módszereink nem hozták el a remélt eredményeket, még annak ellenére sem, hogy e korosztály számára fontos hívószavakat kommunikáltuk: mint csapatmunka, munkakörülmények, munka-magánélet egyensúlya, amit ráadásul munkavállalói elégedettségi vizsgálatok is kiemelkedő eredménnyel jelöltek. Ekkor újragondoltuk a kérdést, s marketing ügynökségünkkel, az Isobarral együtt megfogalmaztuk a megoldást: ahhoz, hogy ezt a korosztályt elérjük üzeneteinkkel, figyelembe kell vennünk a generáció megváltozott tartalom fogyasztási szokásait. Fontos felismerés volt az is, hogy a keresleti piacon a munkáltató márkává válik, a pozíció pedig termékké. Így született meg a toborzó videó ötlete" - mondta el a HR vezető.

"Szerettünk volna olyan fiatalokat felvenni, akik magabiztosan beszélnek angolul, képesek gyorsan tanulni, valamint proaktív személyiséggel rendelkeznek. És persze azt se bántuk volna, ha némiképp érdeklődnék az agrár világ iránt. Alapvetően a munkakör célja az, hogy olyan Tradereket neveljünk ki, akik képesek önállóan árazni agrár termékeket és a kereskedelmi feladatok is ellátni" - vette át a szót Lipcsei Kornélia, a Bunge Zrt. HR Business Partnere.

Ilyen lesz a Google futurisztikus központja

"Az ügynökségünk tapasztalataiból és a kutatási adatokból tudtuk, hogy a pályakezdő fiatalok eléréséhez személyesebb toborzási eszközt kell keresnünk. A leghatékonyabban a közösségi térben tudjuk elérni őket, s a videó erre a legalkalmasabb eszköz. A kutatási adatokból világossá vált, hogy mindent meg kell mutatnunk benne, ami az Y generáció számára fontos lehet a céggel és az adott munkakörrel kapcsolatosan, hiszen ez mind-mind döntő fontosságú. A sikerhez szükséges volt a megfelelő kommunikációs platformok kiválasztására is: a két fő média csatornánk a YouTube és a Facebook volt, de együttműködtünk tizenhat felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzatával is a videó terjesztésében" - tette hozzá Tőzsér Máté, az Isobar Budapest Content Marketing Producere.

Ezek a legőrültebb munkák

Az elkészült toborzó videót 17 ezren tekintették meg Facebookon, 19 ezren YouTube-on, a végeredmény pedig kézzelfogható volt: mind a három munkavállalóját megtalálta a Bunge HR osztálya, méghozzá rövid időn belül. "Nagy fejtőrést okoz a vállalatoknak napjainkban a toborzás, azonban egyértelműen látható, hogy az Y, majd pedig a Z generáció (Az 1990-es évek végén vagy azután született emberek) esetében hatványozottan fontos, hogy kövessük a kommunikáció fejlődését. Ők ugyanis már az okostelefonok digitális világában szocializálódtak, így ezen a felületen kell a megfelelő időben, s megfelelő mondandóval eljuttatnunk az üzenetünket ahhoz, hogy azok célba érjenek. Az adott munkahelyeket pedig az ő ízlésüknek megfelelően kell vonzóvá tennünk, hiszen nem csak a tájékozódási attitűdök változnak, hanem a munkáltatóval szemben támasztott elvárások is" - zárta gondolatait Lajkó Erika.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!