3p

Az Országgyűlés csütörtökön lehetővé tette nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozását, amely a kormány otthonteremtési programjának új eleme.

A képviselők 113 igen szavazattal, 46 nem ellenében, kivételes eljárásban fogadták el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal erről szóló javaslatát.

A parlament döntése szerint a nok-hoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben. Az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással választanak ki a több mint 10 éves futamidő alatt. A konstrukcióhoz állami támogatás is jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani.

A közösséget egy szervező cég működteti és az kezeli annak vagyonát is. A szervező Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaság lehet, amelynek alaptőkéje legalább 100 millió forint. Egy szervező több közösséget is működtethet, amelyért a tagok szervezési díjat fizetnek.

Az új lakóingatlan szerződéses értéke 10 millió és 40 millió forint között lehet. Ha a tag a kiválasztását követően a szerződésében meghatározott értéknél magasabb értékű új lakóingatlant vásárolna, a különbözetet az adásvételi szerződés megkötésekor egy összegben kell befizetnie. Arra is van lehetőség, hogy a szervező az új ingatlant vásárló tag meglévő lakását megvegye, beszámítsa.

Az elfogadott javaslat alapján a szervezők saját szabályzatuk szerinti rendszerességgel tartanak nyilvános kiválasztást. Itt választják majd ki azokat a tagokat, akik jogosulttá válnak az új ingatlan vásárlásához még hiányzó összeg igénylésére. Az Országgyűlés döntése alapján a nyilvános kiválasztásnak két módja lehet: a licit és a sorsolás. A szervező ezek egyikét, vagy egyszerre mindkét módot is választhatja.

A licitáláskor azok szerezhetnek elsőbbséget, akik 20 százaléknál magasabb előtakarékossági befizetést és ennek mértékéhez igazodó szervezésidíj-fizetést vállaltak, és azt teljesítették is. Amennyiben több tag azonos mértékű előtakarékossági befizetést és szervezésidíj-fizetést teljesített, közöttük sorsolással döntenek a kiválasztásról.

A szervező a közösség tagjait nyilvános felhíváson toborozza, egy közösség létrehozásához legalább 120 tag kell. A közösség határozott időtartamra jön létre, legalább tíz, legfeljebb tizenöt évig tart.

Az új lakóingatlant vásárolni szándékozó természetes személy, aki a közösség tagjává kíván válni, előzetes megállapodást köt a szervezővel. Ebben egyebek között nyilatkozik arról, hogy tudomásul veszi, a közösségbe történő befizetéseire az OBA kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közlése szerint a nok-ok létrehozásával a kormány célja az, hogy még olcsóbb legyen az otthonteremtés, és a lakáscélú megtakarításokból minél több új lakás épüljön. Az eddigi lakás-takarékpénztári programokban ugyanis a megtakarításokból felújításokat finanszíroztak.

Az otthonteremtési program új eleme ennek megfelelően nem érinti a lakás-takarékpénztárakat, azok szerepe és állami támogatása nem változik. A Ház a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényt ugyanakkor úgy módosította, hogy a nok-ba történő befizetés is lakáscélú felhasználásnak minősül, így a lakáskasszás, állami támogatással növelt megtakarítás is felhasználható a nok-os befizetésre.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!