5p

"A legtöbb informatikai cég szakemberhiányra, a magyar oktatási rendszerre panaszkodik. Ezek a cégek viszonylag magas kezdő fizetést és stabil munkahelyet kínálnak, még sincs elég jelentkező az informatikai szakokra az egyetemeken" – hangzott el az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) keddi sajtótájékoztatóján. Jelenleg egy programozó körülbelül bruttó 250 ezer forintos kezdő bért érhet el, de két év gyakorlattal ez az összeg akár 600 ezer forintig is felmehet.

A viszonylag magas kezdőfizetések és a stabil háttér miatt azt hihetnénk, hogy népszerű az informatikai szakma hazánkban, azonban ez nincs így. Az IVSZ szakemberei szerint kétszer ennyi szakembert is fel tudna szívni a piac, de gyakran az egyetemek is gondban vannak, mert a kevés jelentkező miatt nem tudják betölteni a helyeket.

Több ezer szakember hiányzik

"A közelmúltban jelent meg egy kimutatás, mely szerint világviszonylatban 400 ezer informatikai szakemberre lenne szükség, ugyanis ennyi hely betöltetlen. Itthon nincs pontos kimutatás, de a tapasztalatok alapján többezres a hiány" – mondta el a keddi eseményen Keresztesi János, az IVSZ elnöke.

A szakember szerint a fenti folyamatnak már látszanak a káros hatásai. "Több olyan konkrét beruházás is volt, melyet a szakemberhiány miatt vittek más országba nagy nemzetközi cégek" – emelte ki Keresztesi János. A Nav N Go például nemrég 250 embert szeretett volna felvenni, azonban mindössze 43 jelentkező volt, míg az Intel 50-80 munkahelyet teremtett volna hazánkban, de elhalasztotta a beruházást, mivel nem volt elég megfelelő szakember.

Az IVSZ szerint a középiskolában tapasztalhatók a legnagyobb gondok, ezért indították el "Született informatikus" névre keresztelt kampányukat. Ezzel a szülőket és a fiatalokat kívánják megcélozni, hogy többen jelentkezzenek informatikai szakokra a felsőoktatásban. "A kampányban az informatikai szakma előnyeit hangsúlyozzuk ki" - tette hozzá az IVSZ elnöke.

Más szakmákban is vannak gondok

"Általános jelenség, hogy az utóbbi években egyre kevesebben jelentkeznek egyetemekre, főiskolákra. Az informatikai képzésekre jelentkezők számának csökkenése nagyjából megfelel a tendenciának" – mondta el az okokról Fábri István, az Educatio Kht. vezető elemzője.

Hozzátette: nem demográfiai okai vannak annak, hogy egyre kevesebben akarnak diplomát. Ezt jelzi, hogy bár egyre kevesebb gyerek születik, az érettségizők aránya fokozatosan nő.

Míg 2006-ban még több mint hétezren jelentkeztek informatikus képzésekre, tavaly ez a szám alig haladta meg az ötezret. Hasonló tendencia figyelhető meg a két legnépszerűbb szak, a mérnök informatikus és a programtervező informatikus esetében is az utóbbi három évben.


Fábri István arról is beszélt, hogy akik mégis jelentkeznek ezekre a szakokra, gyakran csak átlagos képességekkel rendelkeznek. Mindössze 41 százalékuknak van például legalább egy középfokú nyelvvizsgája, ami még az átlagtól is elmarad pár százalékkal.

„Egy 2006-os OECD-felmérés szerint a tagországok közül Magyarországon a legnagyobb a különbség a középfokú és a felsőfokú végzettségűek átlagfizetésében. Egy felsőfokú képesítéssel több mint a dupláját lehet keresni a statisztika szerint, mint egy érettségivel" – világított rá a felsőoktatási szakember arra, anyagi szempontból miért érdemes egyetemre, főiskolára menni a diákoknak.

Korábban az IVSZ is azt gondolta, hogy az alacsony keretszámok miatt nem képeznek elég informatikust hazánkban, azonban erre a tavalyi év rácáfolt. A keretszámokat ugyan nyolc százalékkal emelték, azonban több vidéki egyetem nem tudta betölteni a helyeket – hangzott el a sajtóbeszélgetésen. Ez is arra utal, hogy a fiatalok érdeklődésével van a gond.

A most indított kampánytól azt várják, hogy először növekedjen a figyelem az informatikus szakma iránt, majd a mennyiségi bővülés hozza magával a minőségi javulást.

Az IVSZ szerint akár kétszer annyi szakembert is fel tudna szívni a piac, mint amennyi most végez az egyetemeken. Ugyanis körülbelül annyi betöltetlen álláshely marad minden évben, mint amennyien végeznek.

Már pár hónapos munkatapasztalat is sokat számít

„Alapvető elvárás, hogy az informatikusnak legyen felsőfokú végzettsége és valamilyen munkatapasztalata, tudjon angolul és folyamatosan frissítse szaktudását" – hangsúlyozta Fröhlich Péter, az egyik legnagyobb hazai informatikai fejvadászcég, a P&Bert Management Consulting Group vezetője.

A szakember szerint már néhány hónapos munkatapasztalat is nagyon sokat számít. Ezért fontos, hogy az egyetem mellett valamennyit dolgozzanak a diákok. "Ha a nyári szünetekben szerez valaki pár hónapos tapasztalatot, már az is nagyon le tudja rövidíteni a munkakeresés idejét. Ezért érdemes akár ingyen is elmenni egy céghez dolgozni az egyetem alatt" – véli Fröhlich Péter.

A fejvadász cég vezetője szerint az informatikus szakmának vannak nagy előnyei, melyeket tudatosítani kell a diákokban. "Az egyik legjobb pályakezdő bért ezen a területen lehet elérni, emellett egy informatikus globális tudást szerezhet, amivel bárhol megállja a helyét. Fontos lehet még a kiemelt karrierlehetőség és az átlagnál kényelmesebb munkakörnyezet" – mondta el.

Két év gyakorlat, 600 ezres fizetés

Szerinte jelenleg leginkább programozó-fejlesztőkre, az IT-támogatásban dolgozókra és helpdesk-munkatársakra van szükség. Statisztikák szerint a magyar piacon a második legkeresettebb szakemberek az IT-sok.

"Jelenleg egy programozó körülbelül bruttó 250 ezer forintos kezdő bért érhet el, de két év gyakorlattal ez az összeg akár 600 ezer forintig is felmehet" - mondta el a fizetéseket illetően a fejvadász cég szakértője.

Az informatikai terület szakemberei úgy vélik, hogy a külföldre vándorlás önmagában továbbra sem okoz nagy problémát, ugyanis a magyar fiatalok mobilitása még mindig nagyon alacsony. Azt azonban hozzátették, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik külföldön képzelik el jövőjüket. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy borúsan látják hazánk jelenlegi helyzetét.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!