3p

A július közepi határforgalmi adatok alapján mintegy 15 százalékkal kevesebben érkeztek az elmúlt napokban Horvátországba, mint a tavaly ilyenkor, ugyanakkor átalakulóban is van a turizmus az Adria partján, egyes helyeken a turisták a korábbinál hosszabb ideig maradnak.

A horvát Poslovni üzleti napilap internetes kiadása a horvát határrendészeti adatok alapján hétfőn azt közölte, hogy az elmúlt hétvégén, vagyis a péntektől vasárnapig tartó három napban 1,154 millió utas - közülük 912 ezer külföldi - lépett be az ország területére. Ez összességében 162 ezer utassal kevesebb a múlt év harmadik júliusi hétvégéjén mért adatnál. A horvát közszolgálati televízió (HRT) hétvégi beszámolója szerint németek, szlovének és olaszok érkeztek nagyobb számban Horvátországba.

A legnagyobb forgalom ezúttal is szombatra esett, a legtöbb utas a szlovén-horvát határon, valamint Magyarország felől, a Letenye-Muracsány (Gorican) átkelőn lépett be. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel azt közölte: Letenyénél a három nap alatt Horvátország irányába összesen mintegy 73 ezer utas hagyta el Magyarországot.

A horvátországi légi forgalomban ugyanakkor rekordot is mértek. Splitben - amelynek reptere a Trogir melletti Kastelben található - szombaton 94 gépet vártak összesen 18 ezer utassal a fedélzetén, ami az idei év legmagasabb napi forgalmát jelentette.

A horvát SEEbiz gazdasági honlap összeállítása szerint a turisták számának idei csökkenése ellenére néhol növekedett a vendégéjszakák száma. Dubrovnikban például az év eleje óta 2 százalékkal kevesebb utazó fordult meg, ugyanakkor 6 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak.

Az átrendeződés egyik oka, hogy a szállásadók idén kedvezményekkel csábítják a turistákat, például 5 nap kifizetése után 7 napig maradhatnak a hotelben, másrészt a szállodáknál olcsóbb magánszállások és kempingek eddig néhány százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly.

Az MTI tudósítójának adriai tapasztalatai alapján a vendéglátók és szállásadók az éttermi fogyasztások visszaesésében látják, hogy a nyaralni indulók kevesebbet költenek. Bár a kávéházak, éttermek árai Dalmáciában nem emelkedtek érzékelhetően a múlt év óta, az alkalmazottak arra panaszkodnak, hogy kevesebben térnek be hozzájuk.

Míg korábban német, olasz és szlovén turistából volt a legtöbb a horvát tengerparton, addig idén Dubrovnik, Split vagy Zára (Zadar) térségében feltűnően kevesebb némettel lehet találkozni. Láthatóan növekedett viszont a lengyel, a cseh és a szlovák utazók aránya, de a vízum ideiglenes eltörlése miatt orosz és ukrán turisták is nagyobb számban érkeznek adriai nyaralásra.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!