3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Több mint 3200 bejelentés érkezett hétfőn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar nyomán. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az elmúlt években hol decemberben, hol az év elején pusztított olyan vihar, amilyenek régebben csupán a május-augusztus közötti időszakra voltak jellemzőek. Az október végi szélsőséges időjárás is ebbe az eseménysorba illeszkedik.

A vasárnap egész Közép-Európát uraló, helyenként orkán erejű széllel érkező vihar ugyan nem Magyarországon okozta a legsúlyosabb károkat, ám a hazai biztosítókhoz hétfő délutánig így is több mint 3200 bejelentés érkezett, áll a MABISZ által kiadott közleményben. A leginkább érintett területek közé a főváros és Pest megye, Bács-Kiskun, Győr-Sopron-Moson valamint Fejér megyék tartoztak. Biztosítási értelemben viharnak minősül, ha 54 km/ órát meghaladó szél okoz károkat az épületekben és a vagyontárgyakban, így nem meglepő, hogy a legtöbb bejelentés a helyenként a 130 km/óra erejű orkán rongálásaira vonatkozott: megbontott tetőkről, kidőlt kerítésekről, kidőlt fák vagy letört faágak roncsolta vagyontárgyakról számoltak be a biztosítottak. E mellett sok volt a beázás is, ahogy az erős szél a tető vagy a panelhézagok közé nyomta be az esővizet. A hétfői bejelentések nyomán a biztosítók több mint 300 millió forintra becsülik az okozott károkat. Ez az összeg az elkövetkező napokban tovább nőhet, különös tekintettel arra, hogy a széllökések rendkívül erősek voltak a Balaton térségében, ahol az üdülők tulajdonosai esetleg csak megkésve szembesülnek a kialakult helyzettel. 

A végösszeg mindenesetre tovább terheli a hazai biztosítók idei viharmérlegét, amelyek már a nyári szélsőséges időjárási események nyomán több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki. 
 
Egy korábbi viharkár elhárítása (MTI) 
 
A becsült károk összege azonban azután sem lesz teljes, hogy az utolsó bejelentés is beérkezik a társaságokhoz, hiszen az ingatlanok több mint egynegyedének nincs biztosítása, így a tulajdonosának a helyreállításban önerőre kell hagyatkoznia. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint tavaly év végén a kb. 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százaléka rendelkezett biztosítással. A piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük közel 40-féle típusú szerződés ma is köthető, érdemes tehát a meglévő szerződést folyamatosan összhangba hozni a tényleges vagyoni állapotokkal. Egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért kapható. Emellett egyre többféle – felelősség-, baleset-, áramkimaradás miatti kárra szóló, kisállatokra vonatkozó, kerékpár ellopása esetén fizető stb. – kiegészítő biztosítás köthető az ingatlanbiztosítások mellé.
 
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!