3p

A digitális offenzívában megjelenő újabb és újabb megoldások népszerűek és egyre inkább beépülnek a hétköznapjainkba, hiszen a mesterséges- és emberi intelligencia szoros együttműködésében van a jövő. A cél, hogy ahol lehetséges, ott teljesen képesek legyünk automatizálni a folyamatokat – derül ki a K&H előrejelzései alapján.

Világszerte egyre nagyobb az igény arra, hogy az okostelefonon keresztül minél több, banki- és nem banki szolgáltatás legyen elérhető. A gyors és hatékony megoldások, hogy az elejétől a végéig lehessen automatizálni egy-egy folyamatot pedig a jövőben egyre inkább a mesterséges- és emberi intelligencia szoros kapcsolatának eredménye lesz.

A K&H ezzel összhangban egyre több megoldást biztosít az okostelefonokon keresztül, - a hazai pénzintézetek közül egyedüliként pedig nem csak a banki, hanem a biztosítási területen is. Ezért sem véletlen, hogy a digitálisan aktív ügyfelek tábora ma már több mint 600 ezer tagot számlál, ők azok, akik rendszeresen, elsőként digitális eszközeikért nyúlnak, ha pénzügyi szolgáltatásokra van szükségük.

Több 100 ezer érv

A K&H mobilbankjában már a legnépszerűbb biztosítások is elérhetőek. Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és nem életbiztosításokért felelős vezetője közölte:

“Utas-, lakás- és kötelező felelősségbiztosítás is elérhető a mobilbankon keresztül, de egyre többen használják ki a hitelfedezeti biztosítás lehetőségét is a mobiljukon.” A szakember hozzátette: „Az összes mobilbankba épülő folyamatnál kiemelten fontosnak tarjuk azt, hogy minél egyszerűbben automatizálhassuk őket és a lehető leggyorsabb megoldásokat nyújthassuk.”

A jelenleg több mint 1,1 millió kötelező felelősségbiztosítást kezelő K&H tavaly tette lehetővé a mobilbankon keresztüli kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéskötést, melyet egyelőre a K&H mobilbanki eléréssel rendelkező ügyfelei használhatnak.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

A mobilbankos biztosításkötés során csupán 3 adat szükséges, a  jármű rendszáma, a bonus-malus fokozat és a biztosítás évfordulójának dátuma.​ A K&H Biztosító bevezette az azonnali, elektronikus zöldkártya-szolgáltatását is a KGFB-ügyfelek számára, akiknek már több mint 450 ezer zöldkártyát digitális formában küldtek ki.

“Az utóbbi évek innovációinak köszönhetően ma már ott tartunk, hogy 480 ezren használják rutinszerűen a mobilbankot. Mindemellett az okostelefonos fizetés is rendkívül népszerű, ezt mutatja, hogy a K&H-sok már körülbelül 320 ezer bankkártyát digitalizáltak az okostelefonjukkal vagy okosórájukkal és havonta 610 ezer alkalommal használták azt érintésmentes fizetésre” - mondta Németh Balázs, a K&H innovációkért felelő vezetője. Hozzátette: Úgy gondoljuk, hogy ezeket a fejlesztéseket mind úgy érdemes végeznünk, hogy tudjuk, a mesterséges- és emberi intelligencia szoros együttműködésében van a jövő, a folyamatainkkal arra készülünk, hogy ez által minden eddiginél gyorsabb és egyszerűbb megoldásokat nyújthassunk.”

Egymással párhuzamosan

A K&H vezetői elmondták, hogy a digitális transzformáció mellett továbbra is fontos szerepet kap a személyes ügyintézés, többek között az edukáció, a pénzügyi tudatosság, valamint a tájékoztatás területén is, illetve ahol komplex, személyre szabott döntéseket kell hozni az ügyfeleknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!