2p

A legnagyobb bank szerint tovább bővül az elektronikus fizetések aránya, akkor is, ha ezt látszólag a kormányzat ellenzi.

Töretlen a tendencia, 2023 harmadik negyedévében is folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése – írja gyűjtése nyomán az OTP Bank. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb összesítése szerint az átutalások, a kártyás vásárlások és az elfogadóhelyek száma egyaránt növekedett, miközben a készpénzfelvételek száma csökkent A harmadik negyedévben a mobiltárcás megoldásoknál mérték a legnagyobb, három hónap alatt 14 százalékos bővülést.

Az elektronikus forgalom bővülését jól mutatja, hogy az egyedi forint átutalások száma 4, értéke pedig 25 százalékkal bővült a megelőző év azonos időszakához képest a harmadik negyedévben. A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal lebonyolított vásárlások száma több mint 11, az értéke csaknem 18 százalékkal emelkedett egy év alatt. Ez már több mint 1,2 milliárd tranzakciót jelent az év első kilenc hónapjában. A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal lebonyolított pénztári készpénzfelvételek száma több mint félmillióval esett vissza.

A fizetésikártya-elfogadási hálózat folyamatosan bővül, a fizikai kereskedői elfogadóhelyek száma egy év alatt több mint 10 ezerrel, az előző negyedévhez képest pedig nagyjából ezerrel növekedett, így szeptember végére megközelítette a 152 ezret. Az online térben ennél is erőteljesebb volt a bővülés. Az internetes elfogadóhelyek száma egy év alatt 8, a harmadik negyedévben kétezerrel emelkedett, így az időszak végére meghaladta a 48 ezret. A POS-terminálok száma szeptember végén átlépte a negyedmilliót.

A közölt gyűjtés azért is érdekes, mert több kormányzati és kormányközrli vélemény épp a készpénz mellett ágál, amire ezek szerint egyre kevesebben fogékonyak.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!