4p

Két debreceni, egy kisújszállási, egy vásárosnaményi és egy fehérgyarmati gimnázium csapata szerepelt a legjobban a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny április 27-ei megyei elődöntőiben, így ők vehetnek részt a május 19-ei országos döntőre. Április 29-éig további elődöntőkre kerül sor.

Mi a diákhitel lényege, fel mernéd-e venni és ha igen, miért? Mire van szükség egy vállalkozás elindításához? Mi az az egészségügyi szolgáltatási járulék? Milyen segítségre számíthat egy fiatal házaspár az államtól, akik tagjai dolgoznak, albérletben laknak és babát várnak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kaptak a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! címen rendezett diákverseny második, online fordulójában négy megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar) legjobbjai.

A diákversenyt a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén másodszor rendezi meg. Míg tavaly ősszel a technikumok és a szakképző iskolák tanulói mérhették össze a pénzügyekről megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat, addig ezúttal a gimnáziumok diákjai csapnak össze az online térben, három fordulóban, 2021. április 20. és május 19. között.

A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy az elsősorban a gyakorlati tudásra koncentráló és a szakértők által összeállított, a diákok nyelvén íródott oktatási anyag segítségével a lehető legtöbb fiatal játékos formában elsajátítsa azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során. A szervezők azokat a diákokat is szeretnék minél nagyobb számban megszólítani, akik kevésbé jó háttérrel rendelkeznek.

A versenyre közel 840 diák jelentkezett, akik négyfős csapatokat alkotva töltötték ki az 1. forduló kvíz-kérdéssorát. Közülük kerültek ki a megyénként legmagasabb pontszámot elért team-ek, amelyek egy újabb kvíz kitöltése mellett immár villámkérdések és kifejtős kérdések megválaszolása révén döntik el egymás között, hogy kik a megyék legjobbjai és nyernek jogot arra, hogy a május 19-ei országos döntőben szerepeljen.

Az április 27-ei versenynap továbbjutói:

ÁFA-Ászok – Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola, Kisújszállás

KözgazdÁSZOK – Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

Businessbogyók – Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Businesswomen – Debreceni Ady Endre Gimnázium

Adóászok – Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája

Nemcsak a május 19-ei döntőben győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel:

  • a döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára bécsi egynapos tanulmányutat szervezünk az Erste Bank támogatásával, amelyre a döntő időpontjához képest 1 éven belül kerül sor.
  • a Magyar Biztosítók Szövetsége egy laptopot ajánlott fel annak a pedagógusnak, aki
    - a legtöbb diákot készíti fel a versenyre
    - és iskolája nem szerepel a HVG A 100 legjobb gimnázium középiskolai rangsorában
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 250 000 forint összegű ajándékutalványt ajánlott fel a "Feltörekvő Junior Klasszisnak" - azaz a legnagyobb fejlődést elérő, az országos döntőbe bejutott csapatok közül a legalacsonyabb tanulmányi átlaggal rendelkező csapatnak és felkészítő tanárának. 
  • a Pénziránytű Alapítvány az országos döntő első 3 helyezett csapatának 1-1 hordozható bluetooth hangszórót ajánlott fel.
  • a Pénzügyminisztérium 150 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott fel.
  • a Fundamenta Lakáskassza a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára egyenként 50 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott fel.
  • a Giro Zrt. az EU-s régiós felosztás szerinti három leghátrányosabb régióból érkező (9 megye), az országos döntőn legjobb eredmény elérő csapatot 100 000 forint értékű digitális eszközökkel/internet-előfizetéssel támogatja.
  • az MKB Private Banking a Privátbankár.hu-val közösen egyenként 100 ezer forint értékű nyereményt ajánlott fel annak a három iskolának, amelyekből az első fordulóban a legtöbb csapat vesz részt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!