2p

Év végén több olyan támogatást is meghosszabbítottak, amely az ingatlanpiacot segíti 2023-ban, például a babaváró kölcsönt és a falusi csokot, továbbá a kedvezményes gáztarifa is támaszt nyújthat a szektornak.

Az ingatlan.com portál elemzése szerint az, hogy 2024 végéig továbbra is igényelhető a babaváró kölcsön és a falusi csok, az első lakást vásárlóknak és a kisebb településen élőknek nyújthat segítséget.

Bár a babaváró szabad felhasználású kölcsön, a családok túlnyomó részben lakáscélra fordították, sok esetben az első lakás vásárlásához szükséges önerő biztosítására fordították az érintettek - jegyezték meg.

A falusi csok hatása már eddig is látványos, hiszen a támogatás bevezetése óta eltelt három és fél évben az érintett településeken az átlagos négyzetméterárak 121 százalékkal 252 ezer forintra nőttek. Fotó: Unsplash
A falusi csok hatása már eddig is látványos, hiszen a támogatás bevezetése óta eltelt három és fél évben az érintett településeken az átlagos négyzetméterárak 121 százalékkal 252 ezer forintra nőttek. Fotó: Unsplash

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az elemzésben kiemelte, hogy a babaváró támogatás meghosszabbításával több eladó is nyerhet. A szakértő szerint a falusi csokot érintő intézkedés a kistelepülések ingatlanpiacán erősödést eredményezhet, emellett tovább záródhat a kistelepülések és a nagyvárosok közötti ingatlanárolló.

A falusi csok hatása már eddig is látványos, hiszen a támogatás bevezetése óta eltelt három és fél évben az érintett településeken az átlagos négyzetméterárak 121 százalékkal 252 ezer forintra nőttek. A fővároson kívüli nagyobb településeken visszafogottabb, 70 százalékos drágulás következett be, így utóbbiakat átlagosan 592 ezer forintos négyzetméterár jellemzi - tette hozzá.

Az elemzés szerint lakáspiaci szempontból nagy a jelentősége annak a pár napja bejelentett szabálynak, amely szerint 2023 első négy hónapjában - a fűtési szezon végéig - nem lesz magasabb az eddiginél az átlagfogyasztás feletti gáztarifa. Ez azért jelentős lépés, mert így jóval kevesebben akarnak majd mindenáron megválni a jelentős energiafogyasztású ingatlanuktól; ezek értékvesztését is tompíthatja ez az intézkedés, ami támaszt adhat a lakásáraknak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!