A digitális csalók ma már elsősorban nem a technológiát, hanem a leggyengébb láncszemet: az embert támadják. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, 2026 második negyedévi adatai szerint a kártyán kívüli sikeres visszaélések 72,7 százalékában komoly szerepet játszott a manipuláció. Ez az arány három évvel ezelőtt mindössze 27,8 százalék volt, ami jól mutatja a csalási módszerek félelmetes átalakulását.
Az elkövetők egyre összetettebb módszerekkel, a sürgetés, a félelemkeltés és a bizalom kijátszásával veszik át az irányítást az ügyfelek döntései felett.
Milliárdos, növekvő károk
Az MNB statisztikái rávilágítanak arra is, hogy a csalások nemcsak gyakoribbá, de jóval súlyosabbá is váltak:
- 1,4 millió forintra emelkedett az egy esetre jutó átlagos kár a kártyán kívüli (jellemzően átutalásos) visszaéléseknél. Ez jelentős ugrás az egy évvel korábbi 983 ezer forinthoz képest.
- 5,37 milliárd forintot loptak el a bűnözők összesen 3839 kártyán kívüli visszaélés során a vizsgált negyedévben.
- 1,74 milliárd forintos kárt okozott az az 52 285 sikeres kártyás visszaélés, amely ugyanebben az időszakban történt.
A tapasztalatok szerint a legnagyobb veszteségeket azok az esetek okozzák, amikor a csalók egy bank nevében telefonálnak vagy küldenek üzenetet, de a hamis befektetési ajánlatok is hatalmas kockázatot jelentenek.
Abszurd humorral és művészi összefogással a kiberbűnözés ellen
Mivel a technológiai védelem önmagában már nem elég, az OTP Bank egy teljesen újszerű, három részből álló kisfilmsorozattal próbálja felnyitni a lakosság szemét. A Kiberbűnök krónikája című nemzetközi koprodukció humorral és szürreális, abszurd helyzetekkel mutatja be a manipuláció működését.
A filmet bemutató pénteki budapesti eseményen a hazai filmművészet kiemelkedő alakjai is megjelentek, akik egy-egy alkotásukkal maguk is küzdenek a pénzügyi és pszichológiai csalások ellen. Köztük volt Deák Kristóf Oscar-díjas rendező, akit mélyen érint a probléma: korábban saját nagyapját is megkárosították a csalók. Ez a megrázó családi élmény ihlette a nagy sikerű Az unoka című játékfilmjét, amely az unokázós csalások kegyetlen világát és a pszichológiai nyomásgyakorlást mutatja be.
Szintén jelen volt Tasnádi István író-rendező (az „Aranyélet” és a „Terápia” forgatókönyvírója), akinek hamarosan, október 22-én mutatják be első mozifilmjét, a szintén aktuális témát boncolgató Az örökség című feszült thrillert. A film egy családi drámán keresztül mutatja be, hogyan költi el egy idős, magányos férfi az összes megtakarítását egy titokzatos fiatal nőre, miközben fiai kétségbeesetten próbálják kideríteni, hogy manipuláció áldozata lett-e. A független mozifilm igazi sztárparádét vonultat fel: a főbb szerepekben Mucsi Zoltán, Molnár Áron, Lengyel Tamás, Staub Viktória és Udvaros Dorottya látható.
Fotó: Port.hu
Az új kampányfilmek rendezője, Nyitrai Márton szintén a szokatlan hangvételt emelte ki:
„Nem egy csalás technikai működését akartuk elmagyarázni, hanem azt a pillanatot megmutatni, amikor egy hétköznapi helyzet váratlanul abszurddá válik”.
A sorozat például A csali című epizódban a horgászat metaforáján keresztül mutatja be, hogyan sodorja pánikba a sürgető e-mail az áldozatot, és milyen apró, kapkodó kattintásokon múlik, hogy valaki az adathalászok horgára akad.
Hatékonyak a banki szűrők, de az ügyfél ébersége a kulcs
Bár a csalók rendkívül aktívak, a banki védelmi intézkedések is szintet léptek. Az OTP Bank adatai szerint a folyamatos, 24 órás monitoringrendszereknek köszönhetően a lehetséges ügyfélkárok mintegy 84 százalékát sikerült megelőzni, ami több mint 18 milliárd forintnyi megakadályozott veszteséget jelentett a tavalyi évben. Ennek köszönhetően az online pénzforgalmi visszaélések okozta kár több mint 51 százalékkal csökkent az előző évhez képest.
A szakértők szerint azonban a nagyobb biztonsághoz elengedhetetlen az ügyfelek tudatossága. Egy országos kutatás szerint a 16–75 éves magyarok 32 százaléka találkozott már online csalással, és bár a többségük hallott a veszélyekről, kevesebb mint a felük (45 százalék) érzi magát valóban felkészültnek velük szemben.
„A csalók gyakran hivatalos szereplőnek adják ki magukat, sürgetik az ügyfeleket, és félelmet keltenek bennük” – figyelmeztet Sonjic László, az OTP Bank Biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója. Kiemelte: bárki áldozattá válhat, ezért nem szabad szégyenkezni, beszélni kell a történtekről. Csalás gyanúja esetén pedig a legfontosabb a gyorsaság: minél hamarabb értesíti az ügyfél a bankot, annál nagyobb az esély a pénz megmentésére.
A csalási kísérletek felismeréséhez a bankoljtudatosan.hu oldalon találhatók hasznos, gyakorlati tippek.

