4p

Egy magyar férfi átlagosan közel 70 ezer forinttal keres többet egy nőnél a KSH adatai szerint. Ebből az is következik, hogy a magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet.

Ez még az új Otthon Start Program keretein belül is így van – a Bank360 számításai szerint egy átlagos magyar nő fizetéséből akár 9 négyzetméterrel kisebb ingatlanra futja, mint egy átlagos magyar férfiéból.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2025. első negyedévére vonatkozó adatai szerint Magyarországon 467 587 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete. Az összesített adathoz képest azonban már jelentős eltérés látható, ha a férfi és a női munkavállalók bérét külön-külön vizsgáljuk. A férfiak ugyanis a fenti összegnél 31 336 forinttal többet (+6,7 százalék), míg a nők 38 334 forinttal kevesebbet (-8,2 százalék) kerestek az első negyedévben. A férfiak által megkeresett átlag 498 923 forint volt az első negyedévben, a női munkavállalók pedig 429 253 forintot vihettek haza átlagosan. Az átlag magyar férfi tehát 69 670 forinttal keresett többet az átlag magyar nőnél (+16,2 százalék).

Mindez nemcsak azt jelenti, hogy egy átlagos magyar nőnek kevesebb jut a megélhetésre, hanem azt is, hogy hitelfelvétel esetén kisebb hitelösszeget tud felvenni, hiszen az alacsonyabb jövedelem kevésbé terhelhető. Ebből következik, hogy csak kevésbé jó állapotú vagy elhelyezkedésű ingatlant tud venni, mint egy átlagos magyar férfi, ha önállóan vág bele a vásárlásba. Ez még akkor sincs másképp, ha a vevő az új Otthon Start Program keretein belül szeretne kedvezményes lakáshitelt felvenni.

Mekkora a nők hátránya az ingatlanpiacon?

A jegybanki adósságfék-szabályok alapján a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) nem haladhatja meg a jövedelem 50 százalékát. Egy átlagbért kereső férfi esetében ez 249 462 forint, az átlagbért kereső nők esetében pedig 214 627 forint a vállalható havi törlesztőrészlet elméleti maximuma.

Amennyiben az Otthon Start lakáshitel maximális futamidejéből, vagyis 25 évből indulunk ki, egy átlagos magyar férfi képes lenne felvenni a maximális, 50 millió forintos hitelösszeget, amelynek havi törlesztője 237 ezer forint körül alakul majd. Ezzel szemben a női átlagbérbe csak 45,2 millió forint hitel férne bele, amelynek havi törlesztője már néhány száz forinttal alatta maradna a fenti, 214 627 forintos összegnek.

A nők tárcájába kevesebb kerül - és ezt a hitelfevételnél nem értékelik.
A nők tárcájába kevesebb kerül - és ezt a hitelfevételnél nem értékelik.
Fotó: Depositphotos

Ez 4,8 millió forinttal kevesebb, mint amit egy átlagos magyar férfi megengedhet magának. Hogy ez pontosan hány négyzetméterrel jelent kisebb lakást a gyakorlatban, azt nehéz megmondani, hiszen egy ingatlan árát jelentős mértékben meghatározza annak állapota és elhelyezkedése. A KSH 2024-re vonatkozó adatai szerint országos szinten a használt lakások átlagos négyzetméterára 532 ezer forint volt – ha ezt vesszük alapul, akkor egy átlagos magyar nő 9 négyzetméterrel kisebb lakást tudna csak megvásárolni, mint egy átlagos magyar férfi.

Ugyanakkor az új lakások átlagos négyzetméterára ennél már tavaly is jóval magasabb, 1 millió 146 ezer forint volt – ha ezt vesszük alapul, akkor 4,2 négyzetméter a női lakásvásárlók hátránya.

Ha pedig az Otthon Start Program keretein belül meghúzott felső határt, vagyis a 1,5 millió forintot vesszük alapul, úgy a nők hátránya 3,2 négyzetméter.

Piaci hitelnél még rosszabb a helyzet

Még rosszabb a helyzet, ha a piaci lakáshitelekből indulunk ki – a Bank360 hitelkalkulátora alapján a hazai bankok többségénél jelenleg 33 millió forint körüli hitelösszeget tudna felvenni egy átlagos magyar férfi, vagyis nagyjából ekkora hitelösszeg havi törlesztője férne bele a közel félmillió forintos fizetésébe. Amennyiben itt is első lakást és 10 százalék önerőt feltételezünk, úgy a megvásárolható lakás maximális értéke megközelítőleg 36,7 millió forint lehet. 1,5 millió forintos négyzetméterárral számolva egy átlagos magyar férfi mindössze ~24,4 méteres lakást tudna megvenni egy piaci lakáshitel felvételével.

Ezzel szemben az átlagos női fizetésbe nagyjából 29 millió forint piaci hitel férne bele, ami 10 százalék önerőt feltételezve 32,2 millió forintos maximális ingatlanárat jelent. Ez 1,5 millió forintos négyzetméterárral számolva mindössze ~21,5 négyzetméter, ami 3 négyzetméterrel kevesebb, mint amit egy átlagos magyar férfi tudna megvásárolni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!