Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője az Igazságügyi Bizottság ülése után jelentkezett be élőben a Parlamentből a devizakárosultak ügyében. A témát a bizottság nem volt hajlandó napirendre venni, a Fidesz azt is leszavazta, hogy az ügyben a bizottság szakértőket hallgasson meg, például Marczingós László ügyvédet.
A Demokratikus Koalíció frakciója támogatta, hogy az ügyben egy vizsgálóbizottságot állítsanak fel, sőt a DK egy törvényjavaslatot is benyújtott, amely érvénytelenítené a devizahiteles szerződéseket, a Fidesz azonban mindkét javaslatot leszavazta. A DK ennek ellenére tovább harcol a devizakárosultakért – jelentette ki Varju László a sajtótájékoztatón, amelyről az MTI számolt be.
Az ellenzéki képviselők nem adják fel az egykori devizahitelesek helyzetének áttekintésére létrehozandó parlamenti vizsgálóbizottság felállításának szándékát, noha a törvényhozás igazságügyi bizottsága kedden nem támogatta a kezdeményezés tárgysorozatba vételét – közölte a testület ülése után tartott online sajtótájékoztatón Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.