2018. május 4. 14:33
mfor.hu

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. Az összes szerződő között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. A támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban.

A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírás azonban nem kerül automatikusan az ügyfelek szerződésére, azt a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallás keretében kell igényelni. A NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a összeget a biztosítónál vezetett számlára.

"Az ügyfelek évről évre egyre tudatosabban járnak el az adójóváírás kapcsán: saját állományunkban például 2015-ben még a szerződők fele mulasztotta el a visszaigénylést, 2016-ban 35, tavaly pedig 25 százaléknyian voltak figyelmetlenek – magyarázza Bárdos Tamás, az UNION Biztosító személybiztosítási üzletágának igazgatója – Ez persze még mindig nagyon jelentős arány, a tudatosságot különösen az első befizetési évet követően kell erősítenünk, mivel ebben a körben tavaly is 34 százalékos arányban maradt el a visszatérítés."



A visszatérítés elmaradását ugyanakkor nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetések mellett az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybe vétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz. Ilyenkor a jóváírás csak csökkentett mértékben kérhető.

A visszatérítések arányának növekedését az ügyfelek tudatosságának javulás mellett az is elősegíti, hogy egyre többen veszik igénybe a NAV adóbevallási tervezetét, amelyben az adóhatóság automatikusan feltünteti a kifizetőktől, többek között a nyugdíjbiztosítási szolgáltatóktól kapott adatokat is.

Az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen biztosítójának ügyfélszolgálatán. Akkor sincsen veszve az összeg, ha valaki a bevallás benyújtását követően vette észre, hogy elmulasztotta az igény feltüntetését: ez a lépés az elévülési időn belül (a tavalyi befizetések után járó visszaigénylések esetében például 2023 végéig) önellenőrzés keretében utólagosan pótolható.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.