2p

Májusban már ismét 5600 fővel nőtt az Ausztriában foglalkoztatott magyarok száma, az egész gazdaságban pedig 59 ezren találtak munkát. Azokban az ágazatokban vettek fel ismét több embert, ahol nagy volt a leépítés korábban. Az ezüst hosszabb távon túlszárnyalhatja az aranyat, de nem mindegy, hogyan vesszük. Erről beszélt kollégánk a TrendFM műsorában.

Ausztriában nemrég megint nőni kezdett az új koronavírus-fertőzöttek száma ami nem túl jó hír azoknak sem, akik ingáznak Magyarország, illetve Ausztria között. Márciusban csúnyán visszaesett a foglalkoztatás szomszédainknál, ami persze nem meglepő. Akkor 187 ezer állás szűnt meg. Ennek körülbelül a fele volt a vendéglátás és a turizmus területéről. Magyarországról 23 ezer ember veszítette el az állását.

A legújabb számok viszont májusban újra növekedést mutatnak, a magyarok száma is 5600 fővel nőtt, mintegy 84 ezerre – mondta kollégánk, Eidenpenz József a TrendFm műsorában. A márciusi zuhanás és az áprilisi stagnálás után májusban a megszűnt állások egy része visszajött, az élet legalább részben újra indult. Összesen 59 ezer új állás keletkezett az országban, ami ugyanazokban az ágazatokban épült vissza nagyjából, ahol korábban kiesett.

Több mint nyolc éves csúcsra ért a napokban az arany árfolyama, az ezüst egyelőre lemaradó. Ám korábban sokszor volt arra példa, hogy az ipari fémként is nagy mennyiségben használatos szürke fém később megindult, és lekörözte nagy testvérét áremelkedésben. Például ez történt 2010-2012-ben is. Ezüstöt az adóteher miatt rendszerint nem érdemes fizikailag vásárolni, inkább ETF-eket (tőzsdén kereskedett alapokat) vagy bányarészvényeket lehet érdemes keresni.

(Kapcsolódó cikkünk: Közel hatezer fővel több magyar kapott állást Ausztriában májusban.)

 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!