2p

Miután kiderült, hogy az állam kihátrálna a lakástakarék-pénztári megtakarítások mögül, jócskán megugrott a keresések száma a Google Trends alapján.

Mint arról elsők között beszámoltunk, Bánki Erik fideszes képviselő azt javasolja, hogy az állam a jövőben kötött szerződések esetén már ne nyújtson támogatást a lakástakarék-pénztári megtakarításokhoz.

A benyújtott törvényjavaslatra elsőként lapunknak nyilatkozott Varga Mihály, pénzügyminiszter, aki szerint Bánki javaslata összhangban van a kormány elképzeléseivel. Az ltp-ből felszabaduló összegeket pedig az öngondoskodás más területeire, illetve lakáscélú megtakarításokhoz csoportosítanák át.

Azok, akik a közeljövőben terveztek ltp-t kötni, nagyon kell sietniük, könnyen elképzelhető ugyanis, hogy mindössze néhány napjuk maradt a szerződéskötésre a módosító törvényjavaslat elfogadásáig és annak hatálybalépéséig. Ez alapján pedig jókora rohamra számíthatnak a lakástakarékok, a hirtelen megugró érdeklődésnek az interneten is nyoma van. Egyrészt a Fundamenta honlapja alig vagy inkább sehogy sem tölt be, a keresett információk helyett jó eséllyel az "oldalaink átmenetileg nem elérhetők" szöveggel lehet találkozni.

A fokozott érdeklődés nyomai a Google Trends adataiban is megmutatkoznak. Az elmúlt 24 órát tekintve látványosan kiugrott a lakástakarék kifejezésre keresések száma.

Ugyanígy az egyik legismertebb lakástakarék, a Fundamenta iránt is fokozott érdeklődés mutatkozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!