2p

Rögtön január elején.

Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak - közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.   

Hidvéghi Balázs a közleményben azt írta: a kormányfő a levélben szót ejt a 2019 tavaszán tartandó európai parlamenti választásról, amelynek tétje nagyobb lesz, mint a korábbi években bármikor.

Hangsúlyozta, Brüsszel a sorozatos terrortámadásokból mit sem tanulva továbbra is bevándorlókontinenssé akarja tenni Európát, és ezt rá akarja erőltetni a nemzetállamokra. "Mi magyarok ezt nem fogadhatjuk el" - tette hozzá.

A Fidesz politikusa közölte: az ellenzék már bebizonyította, hogy rájuk nem lehet számítani ebben a küzdelemben, mert ők Brüsszelt képviselik Magyarországon. "Nekünk pedig olyan képviselőkre van szükségünk, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben" - írta Hidvéghi Balázs, aki szerint a Fidesz-KDNP jelöltjei a magyar érdekeket mindig megalkuvás nélkül fogják képviselni az Európai Parlamentben.

A kommunikációs igazgató tudatta azt is, hogy a miniszterelnök levelének címzettjei csatolt csekk segítségével pénzadománnyal járulhatnak hozzá a Fidesz európai parlamenti választási kampányához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!