2018. október 16. 12:32
mfor.hu

Befutottak az eredmények a fiatalok munkanélküliségéről.

Több mint 100 ezer fő vesz részt már az Ifjúsági Garancia Programban, ami hozzájárult, hogy a fiatalok munkanélkülisége harmadára csökkent az elmúlt nyolc évben – mondta a pénzügyminiszter. Varga Mihály elmondta: A programba eddig több mint 100 ezer fiatal lépett be, közülük mintegy 68 ezren bértámogatással helyezkedtek el, 33 ezren pedig a helyi munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzésben vettek részt.

A program olyan fiataloknak segít, akik nem dolgoznak és képzésben sem vesznek részt A program olyan fiataloknak segít, akik nem dolgoznak és képzésben sem vesznek részt

2010 óta a harmadik leggyorsabb ütemben nőtt a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási szintje. Míg a 28 tagállam átlagában mindössze 0,7 százalékponttal emelkedett a fiatalok foglalkoztatási rátája, addig Magyarország 10,7 százalékponttal tudta javítani ezt a mutatót – mondta. Hozzátette: főként az Ifjúsági Garancia programnak, a Munkahelyvédelmi Akciónak és az aktivitást ösztönző intézkedéseinek köszönhetően a 2010-es mintegy 30 százalékról mára 10 százalék közelébe sikerült csökkenteni az ifjúsági munkanélküliséget.

A Központi Statisztikai Hivatal foglalkoztatási statisztikái alapján 2010 egészében a 15-19 éveseknél 2 százalék, a 20-24 éves korosztályban 33,5 százalék volt a foglalkoztatási ráta, míg 2017-ben ez az arány 5,4, illetve 49,1 százalékot tett ki. Az összesített foglalkoztatási ráta ez időszak alatt 48,7-ról 59,3 százalékra javult. Az adatokból látszik, 2010 és 2012 között még enyhébb volt az emelkedés, a gyorsulás 2013-óta figyelhető meg ezekben a korosztályokban. Ide kattintva elérhetők a KSH erre vonatkozó adatai >>>

A program olyan 25 év alatti fiataloknak nyújt segítséget, akik nem dolgoznak és oktatásban, képzésben sem vesznek részt. A foglalkoztatási szolgálatnak meghatározott időn belül valamilyen konkrét lehetőséget kell felajánlani az elhelyezkedésre, a munkatapasztalat-szerzésre, vagy a tanulásra. A fiatalok a kormányhivatalokon és járási hivatalokon belül működő Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton keresztül léphetnek be a rendszerbe és vehetik igénybe a segítséget.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.