2019. június 14. 18:22

Legalábbis az Mfor.hu értesülései szerint néhány nappal ezelőtt még ez volt a helyzet. Nekik, valamint további másfél millió magánbankszámla tulajdonosának már kevesebb, mint két hetük maradt arra, hogy azonosítsák magukat. Ami azt jelenti, hogy a mintegy 10,6 millió hazai bankszámlából 8,6 millió birtokosának semmit nem kell tennie.  

Tizenkétszer nézte meg az ügyfél a netbankjában a felhívást a személyes adatainak egyeztetéséről, de még mindig nem jött be a fiókba – hozták fel a legextrémebb esetet az egyik banknál az Mfor.hu újságírójának. Annak érzékeltetésére, hogy az az információ, miszerint még napokkal ezelőtt is mintegy 2 millió bankszámla tulajdonosa nem végeztette el a június 26-áig kötelező adategyeztetést, még nem jelenti azt, hogy ők elmulasztották a figyelemfelkeltést.

Még postán is céljukhoz érhetnek az azonosító adatok Még postán is céljukhoz érhetnek az azonosító adatok

Ez reagálásként is felfogható Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottsága elnökének csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott feddésére, miszerint „információink szerint sok magánszemély és cégvezető nem tudja, hogy június 26-áig egy európai uniós jogszabály miatt adategyeztetést kell végezni a bankoknál annak érdekében, hogy a számlák forgalma később is zavartalan legyen” – idézte az MTI. „Mindezért felszólítjuk a Bankszövetséget, hogy  azt, amit az elmúlt két év során elmulasztott - hiszen a bankoknak két évük volt arra, hogy ezt a folyamatot végigvigyék, két évnyi lehetőségük volt arra, hogy minél több fórumon megragadják a tájékoztatás lehetőségét - tegye meg a hátralévő két hétben” – keménykedett a fideszes politikus.

Az Mfor.hu érdeklődésére a Bankszövetség e vádakra nem kívánt reagálni. Ám honlapjuk tanúsága szerint (is) sajtóközleményekben – először március 7-én, legutóbb pedig június 13-án – hívták fel a nyilvánosság figyelmét arra, hogy „a nem teljeskörűen azonosított ügyfelek idén nyártól nem indíthatnak banki műveleteket”. Miközben a hazai sajtóban hetente 6-8 alkalommal jelentek meg az e kötelezettséget sulykoló cikkek, köztük lapunké is.

Érdemes még egyszer átfutni a fontosabb tudnivalókat. Csak azoknak kell bankjukba befáradva az adataikat egyeztetni, akik

  1. a bankkapcsolatukat 2017 júniusa előtt létesítették és bankjuk még nem rendelkezik a személyazonosságukat és lakcímüket igazoló érvényes okmányaik másolatával,
  2. változtak az azonosításukra alkalmas személyi adataik (elköltöztek, új személyi igazolványt kaptak stb.),
  3. kiemelt közszereplőnek minősülnek.

Ez azonban csak a magánszemélyekre vonatkozik. A cégek – jogi személynek minősülő vállalati és egyéb szervezeti ügyfelek – számára a szolgáltatóknak új adatokat kell rögzíteniük, ezért szükséges a tényleges tulajdonosról tett nyilatkozatok újbóli beszerzése, valamint a kiemelt közszereplői státuszról való nyilatkozattétel.

Arról nincs statisztika, hogy az azonosítást még el nem végzett mintegy 2 millió bankszámla-tulajdonosnak milyen a megoszlása, például, hányan élnek Budapesten, hányan vidéken és mi a korösszetételük. Így azt sem tudni, hogy a feltehetően leginkább érintettek, a kisebb, a bankok által szórványosabban ellátott területeken élők, valamint az idősebb, esetleg internetes elérhetőséggel nem rendelkező kliensek aránya mekkora az adataikat még nem egyeztetettek között.

Mindenesetre a közhiedelemmel ellentétben az sem lesz végzetes, ha valaki nem azonosítja magát június 26-áig, ez ugyanis nem azt jelenti, hogy már soha többé nem fér hozzá a bankszámláján lévő pénzhez. Bár pénzforgalmi tranzakciókat nem tud kezdeményezni az adott számláról, az állandó átutalások például teljesülnek. Ez a korlátozás azonban csak addig érvényes, amíg az ügyfél nem hajtja végre a kötelező átvilágítást. Így például, ha valaki banki nyitvatartási időben nem tud pénzt felvenni egy bankjegykiadó automatából és emiatt bemegy a hitelintézet pénztárába, akkor az azonosítás után hozzájuthat a számláján lévő összeghez. Ugyanúgy, ahogy a nyugdíjakat a bankfiókban mindig személyesen felvevők – már ha ezt az átvilágítást a korábbi alkalmak egyikén még nem végeztették el velük.

Az is tévhit egyébként, hogy az azonosításhoz feltétlenül el kell zarándokolni egy bankfiókba. A még hiányzó, szükséges okmánymásolatokat és nyilatkozatot ugyanis postán is fel lehet adni, ám azt ezt választóknak a június 26-ai határidő vészes közelsége miatt mindenképpen érdemes sietniük. Fontos tudni, hogy e másolatokat a szolgáltató akkor fogadhatja el, ha azok megfelelő minőségűek, az ügyféladatok jól láthatók, s ez alapján az ügyfél egyértelműen azonosítható a korábbi átvilágításon már átesett személlyel.