4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Már elérhetők a 2024. januári nyugdíjadatok.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) havonta frissülő táblázata szerint idén januárban 230 940 forintra rúgott az öregségi nyugdíjas átlagos összege. A mediánnyugdíj, azaz a középen álló nyugdíjas havi ellátása ennél valamivel kevesebb, 204 510 forint volt. (Ha minden ellátást figyelembe veszünk, akkor 211 819 forint az átlagösszeg.) Ezek az értékek a Bankmonitor szakértői szerint körülbelül 6,1 százalékkal haladják meg a decemberi adatokat, aminek elsődleges magyarázata az idén januárban kapott 6 százalékos nyugdíjemelés.

Hiába teljesítette a kormány a törvényi kötelezettségét. Fotó: Depositphotos
Hiába teljesítette a kormány a törvényi kötelezettségét. Fotó: Depositphotos

A friss statisztikák ismeretében elmondható, hogy beigazolódtak a Bankmonitor szakérőinek várakozásai: korábban azt írták, hogy 230 700 forint lehetett a januári átlagnyugdíj, a mediánra pedig 204 300 forintot feltételeztek.

Nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásokban összesen 2,42 millió fő részesült januárban, melyből 2 millió fő kapott öregségi nyugdíjat, 244 ezer fő részesült a megváltozott munkaképességűek ellátásában, árvaellátásra 56 ezren voltak jogosultak, 43 ezren özvegyi vagy szülői nyugdíjat kaptak, 31 ezren pedig életkoron alapuló ellátásban részesültek.

Sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét?

A kormány feladata, hogy az év eleji nyugdíjemelés és az esetleges évközi nyugdíjkorrekció eszközével biztosítsa a nyugdíjak értékének megőrzését. A 2023-ban érkező év eleji 15 százalékos nyugdíjemelés, valamint a novemberi 3,1 százalékos nyugdíjkorrekció együttesen azt eredményezte, hogy az emelésre jogosultak juttatása 18,57 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. Eközben a KSH által számított éves átlagos nyugdíjas infláció tavaly 18,3 százalék volt, tehát a kormány teljesítette a törvényi feladatát, és a nyugdíjak az inflációt meghaladó ütemben növekedtek. Az idei évre pedig a legtöbb elemző 6 százaléknál alacsonyabb inflációt vár, így jó eséllyel idén is sikerülhet megtartani a nyugdíjak értékét.

Februárban a 13. havi nyugdíj is megérkezett

A nyugdíjasok helyzetén nagyot javít a 2020. előtti időszakhoz képest, hogy a kormány két lépésben visszaépítette a 13. havi nyugdíjat. Ez a juttatás mindenkinek a saját ellátásával megegyező mértékben érkezik, tehát idén februárban átlagosan 424 ezer forint körüli összeget kaphattak kézhez a jogosultak. A pénzügyminiszter közlése szerint erre a tételre idén 520,5 milliárd forintot fordított a költségvetés.

Az átlagbér alig felét teszi ki az átlagos ellátás

A KSH legfrissebb, 2022-es adatai szerint egyre nő a nyugdíjak és a bérek közötti szakadék. Az átlagos ellátás és a nettó átlagkereset hányadosa 2014-ben volt csúcson, akkor 67,6 százalékot tett ki. Mostanra azonban nagyot zuhant a mutató: 2022-ben az átlagellátás már alig 54,5 százalékát tette ki a nettó átlagbérnek. A nagy eltávolodás oka, hogy a nyugdíjak csak az inflációt követik, míg a bérek a vizsgált időszakban reálértelemben – azaz infláció felett – is nagyot növekedtek.

A nyugdíjba vonulással járó drasztikus jövedelemkiesés ellen hatékony védelmet nyújthat a nyugdíjcélú előtakarékosság, de a tapasztalatok szerint ezt a lehetőséget viszonylag szűk körben használja ki a hazai lakosság. A magyar nyugdíjasok összes jövedelmének alig 3 százaléka származik ilyen forrásokból, míg az állami nyugdíj csaknem 90 százalékot tesz ki az idősek bevételeiből. Ez nemzetközi összevetésben is rendkívül nagy kiszolgáltatottságot mutat az állam felé: az OECD országaiban átlagosan csak 58 százalék az állami nyugdíj részaránya, miközben az idősek jövedelmeinek 18 százalékáért kiegészítő források felelnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!