4p

Az Ausztriában dolgozó magyarokat nem hivatalos információk szerint teljesen kivehetik a határzár alól. Számuk egyébként kevés híján visszaállt a válság előtti szintre júliusban, egy jelentősebb, közel hatezer fős ugrás után. A többi ország polgárai jóval kisebb számban találtak munkát a nyár közepén, igaz, náluk a tavaszi visszaesés is kisebb volt.

Kereken 98 ezer volt a július végén Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok száma a Sozialversicherung.at adatai szerint, ami már csak pár százalékkal marad el az egy évvel korábbi, 101 449 fős abszolút rekordtól. Egy hónap alatt ez 5571 fős növekedés, míg év/év alapon még, vagy inkább már csak 2406  fős csökkenés.

Amit az első grafikonon látható, ezzel a kilábalás a magyarok ausztriai foglalkoztatása területén nagyon hasonlít a sokat emlegetett V alakhoz. A márciusi nagy zuhanás és egy stagnáló április után gyors felpattanás jött. Így júliusban a magyar foglalkoztatottak száma már majdnem elérte a tavaly decemberi szintet. A korábbi években, sőt inkább évtizedben rendszeres éves növekedés azonban idén természetesen elmarad.

Nagy zuhanás, nagy visszapattanás 

Ami a riválisainkat, a legfontosabb küldő országokat illeti, sehol sem volt akkora a növekedés egy hónap alatt, mint a magyarok körében. A németek száma mintegy 2200, a szlovákoké 2400 fővel emelkedett. A román, lengyel, bosznia-hercegovinai, török munkavállalók köre egyenként 1200-1500 fővel bővült. Az ázsiai országokból jött (nagyrészt valószínűleg menekült) munkavállalók összesen 2227 új állást kaptak.

Ám az is elmondható, hogy ezekben az országokban kevésbé esett vissza márciusban a munkavállalók száma, mint Magyarországon. A magyarok esetében nagyobb volt a zuhanás, és most nagyobb a visszapattanás is. Talán az ingázók magas aránya miatt, hiszen márciusban egy ideig úgy tűnt, még az ingázást is betiltják. (Lásd a második ábrát.)

Jön a határzár

Kérdés, hogyan fogja mindezt befolyásolni az új, szeptember elsejétől érvényes határzár. Az új szabályok szerint lehet majd ingázni a határ 30 kilométeres körzetében. Ennél azonban sokan jóval messzebbre mennek. Bécs például már mintegy 60 kilométerre van a magyar határtól. (Frisssítés: Olvasói hozzászólások Bana Tibor országgyűlési képviselő oldalára hivatkozva azt írják, a határzár, illetve kötelező karantén az Ausztriában dolgozó magyarokra egyáltalán nem vonatkozik majd. Ezzel kapcsolatban további hírek várhatók.)

Az osztrák lapok eddig jobbára csak a híreket közölték, esetleg kiegészítve a magyar kormánytagok fertőzöttségéről szóló hírekkel. Az állami ORF portálja szerint az osztrák külügyminisztérium nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Frissítés 2: Az osztrákok szerint kivételezünk majd az ingázókkal

A kezdeti információk szerint lesznek kivételek a magyar szabályozás alól, különösen az ingázók, az üzleti utazók, a teherforgalom és a tranzit terén – írta az ORF burgenlandi szekciója. Ezt megerősítette Karoline Edtstadler (ÖVP) miniszter a magyar külügyminiszterrel folytatott beszélgetés után. Ennek megfelelően a tavasszal bevezetett kivételeket kellene majd alkalmazni. Amint a legfrissebb információk rendelkezésre állnak, közzéteszik a WKO osztrák gazdasági kamara weboldalán. Nikolaus Berlakovich, a burgenlandi agrárkamara elnöke szerint folynak a tárgyalások Karl Nehammer (ÖVP) és Edtstadler miniszterekkel és kapcsolatban állnak Magyarországgal, hogy különleges megoldást találjanak a mezőgazdaságban dolgozók számára. A szőlő betakarítása csak most kezdődött, és különösen nagyszámú magyar dolgozik itt. A burgenlandi agrárkamara szerint a megállapodás iránti akarat magyar részről is megvan.

Epés sajtóvisszhang

A német Merkur.de azonban felemlegeti, hogy – szerintük – “kevéssel korábban” különböző csatornákon Magyarország még népszerűsítette magát, mint turisztikai célpont. (Egy áprilisi Youtube-videót is belinkelnek, amely Budapest legszebb részeit mutatja, üresen, turisták nélkül.)

A bécsi Kurier.at pedig azon is köszörüli a nyelvét, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hazai nyaralást prédikált, azután mégis Horvátországban az Adrián, egy jachton nyaralt. (A horvát Jutarnji List-re hivatkozva.) Itt is előkerül a párt– és kormányvezetők balatoni bulija és megfertőződése.

Olvasssa el ezt is: Még a koronavírus sem képes a kivándorlás megállítására?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!