3p

Rendeltetési egységek szerint jár majd a rezsicsökkentett árú gáz- és villanyfogyasztás.

A szeptember 9-én este megjelent Magyar Közlönyben jelent meg a kormány rendelete a családi fogyasztói közösségekre, valamint a családi otthonteremtési kedvezményből megvalósuló tetőtérbeépítésekre vonatkozó kedvezmények bevezetése érdekében az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról.

Ez alapján a rezsicsökkentés szigorításának eddigi egyik legnagyobb vesztesei, a jogilag egy ingatlanon élő, egy mérőórát használó, de több családból álló lakóközösségek (jellemzően mondjuk az idős szülőkkel egy házban vagy telken élő, saját családdal rendelkező gyerekek) többszörösen is igénybe vehetik majd a továbbra is rezsicsökkentett áron elérhető gázmennyiséget. A családi fogyasztói közösségek ugyanis a mától hatályba lépő rendelet alapján kedvezményeket kapnak.

"Ha a társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősülő ingatlanon belül több, de legfeljebb négy önálló,
az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 105. §-a szerinti lakás rendeltetési egység (a továbbiakban: lakás rendeltetési egység) található, a települési önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: eljáró hatóság) kérelemre 8 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki a lakás rendeltetési egységek számáról"

- fogalmaz a rendelet, és a bizonyítvány a tényleges állapotot fogja igazolni, a hatóság a jogszabályi korlátozásokat nem fogja figyelembe venni.

A hivatkozott 1997-es rendelet egyébként a "lakás" fogalmát úgy határozza meg, hogy az olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé

a) a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,

b) a főzést, mosogatást és az étkezést,

c) a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,

d) az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).

A bizonyítvány kiadása után "a lakossági fogyasztó lakás rendeltetési egységei számának szorzata alapján számított mennyiség vonatkozásában jogosult" rezsicsökkentett áron földgázt vételezni.

A rendelet kitér arra is, hogy a a hatóságok a szolgáltatók jelzésére is kezdeményezhetik annak ellenőrzését, hogy valóban több rendeltetési egységre oszlik-e egy ingatlan, és ha kiderül, hogy a felhasználó jogosulatlanul vette igénybe a kedvezményt, akkor a jogosulatlanul alacsony áron elszámolt mennyiséget a piaci ár másfélszeresének megfelelően kell elszámolni.

Az áramfogyasztás e rendeletben nem szerepel, de elképzelhető, hogy hamarosan arra vonatkozóan is hasonló szabályozás születik.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!