3p

Egyebek mellett erre a nem túl eredeti következtetésre jutott az OTP Öngondoskodási Index legfrissebb felmérésében megkérdezett aktív keresők 72 százaléka.

A hazai bankkapcsolattal rendelkező lakosságra nézve reprezentatív OTP Öngondoskodási Index előző évi eredményei alapján az aktív keresők 27 százaléka számára kiemelkedően, 57 százalék számára nagyon fontos volt, hogy anyagi gondoktól mentes időskort biztosítson a maga számára. Vagyis a megkérdezettek döntő többsége kifejezetten nem szeretne nyugdíjas korában a számlák miatt aggódni. 

Sehogyan sem jön ki a matek. Fotó: Depositphotos
Sehogyan sem jön ki a matek. Fotó: Depositphotos

A nehéz időskori évekkel kapcsolatos várakozásokat megerősíti, hogy a megkérdezettek 72 százaléka gondolta úgy, hogy az állami nyugdíj nem lesz elég a tisztes megélhetéshez. Ezen belül 29 százalék biztos volt abban, hogy nem fog kijönni az időskori állami juttatásból, 42 százalék csak valószínűsítette. 

Ezzel szemben csak minden tizedik megkérdezett válaszolta, hogy van valamilyen befektetése, amelyet a nyugdíjas éveire tekintettel tart fenn, forgat, és amelyet majd csak nyugdíjas korában akar felélni. Ez visszaesés a 2018-as 20 százalékhoz képest, ugyanakkor azok aránya, akik tervezik ilyen jellegű befektetések megteremtését, 23 százalékról 32 százalékra emelkedett. 

Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója kiemelte: 

„A nyugdíjmegtakarítási piac egyik egyedi kihívása, bár a lakosság jelentős része tudja, hogy szüksége van a megoldásra, amit kínálunk, sőt tervezi is, hogy igénybe veszi, az első lépéstől mégis sokan félnek. Egy ilyen piacon jelentős büszkeség számunkra, hogy a tavalyi évben több mint 14 500 ügyfél választotta az OTP Nyugdíjpénztárt. Ennek köszönhetően a hazai piacon szinte egyedülálló módon, 2014 óta immáron tíz éve emelkedik az OTP Nyugdíjpénztár taglétszáma, ami már átlépte a 264 600 főt. A pénztárunkhoz érkező befizetések összege pedig meghaladta a 34,5 milliárd forintot, ami több mint 15 százalékos emelkedés az előző évhez képest”.

A hazai piac egyik legnagyobb szereplőjeként az OTP Nyugdíjpénztárhoz a 2023-as év során 25 milliárd forintnyi egyéni és 9,4 milliárd forintnyi munkáltatói hozzájárulás érkezett. Előbbi 13,6, míg utóbbi 22 százalékos bővülés a 2022-es évhez képest. A pénztár arra számít, hogy az idei évben egyre több munkáltató ismeri fel, hogy a munkavállalói jóllétnek a hosszútávú öngondoskodás is része. Az elérhető juttatási formák közül az időskori anyagi biztonság megalapozása a dolgozói lojalitás, valamint a biztonság érzésének a megteremtéséhez járulhat hozzá, melyek a vállalati hatékonyság meghatározó elemei lehetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!