5p

A PwC új jelentése szerint a COVID-19 világjárvány kitörését megelőzően már formálódó fogyasztói trendek tovább erősödtek és afelé fogják mozdítani a kereskedő vállalatokat, hogy új alapokra helyezzék üzleti tevékenységüket.

Jelenleg sem globális, sem helyi szinten nem látható, hogy meddig áll fenn a COVID-19 által okozott bizonytalanság. A fogyasztói piac szereplőinek több forgatókönyvet kell készíteni és felkészülni azokra. Egyértelmű előnyben vannak most azok, akik képesek voltak egyik napról a másikra online üzletmenetre átállni. Emiatt a többi piaci szereplőre erős nyomás nehezedik: a túléléshez új értékesítési csatornákat kell találniuk, és kommunikációs stratégiájukat is meg kell változtatniuk annak érdekében, hogy a fogyasztók a megváltozott körülmények között se távolodjanak el tőlük” – mondta Mekler Anita, a PwC Magyarország Adó- és jogi tanácsadási üzletág cégtársa.

A PwC 11. Global Consumer Insights Survey című kiadványában közzétett két felmérés a városi fogyasztók vásárlási szokásait és magatartását vizsgálja a COVID-19 világjárvány kitörése előtt és után, valamint azt, hogy a globálisan bekövetkező törés milyen módon idézte elő a digitális élet gyorsabb elterjedését.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a világjárvány, és az ebből fakadó társadalmi távolságtartás következtében alapvetően megváltoztak a fogyasztók munkavégzéssel, étkezéssel, kapcsolattartással és egészségvédelemmel kapcsolatos szokásai.

Módosult vásárlási szokások

A koronavírus-járvány miatt bevezetett társadalmi távolságtartás minden vonatkozásban, így az élelmiszer-vásárlási szokások terén is jelentős változást hozott. Annak ellenére, hogy a legtöbben a bolti vásárlást választják, a fogyasztók több mint harmada (35%-a) online vásárol élelmiszert, és ezen vásárlók 86%-a gondolja úgy, hogy a korlátozó rendelkezések megszűnése után is megtartja ezt a szokását. A nem élelmiszertermékek esetében a világjárvány előtt még az offline vásárlás volt meghatározó. Akkor a fogyasztók 47%-a nyilatkozott úgy, hogy napi vagy heti rendszerességgel vásárol hagyományos üzletekben, és az esetek 30%-ában mobiltelefonról, 28%-ában számítógépről és 15%-ában intelligens személyi asszisztens segítségével intézi vásárlásait. Azóta a nem élelmiszertermékek terén lényegesen megnövekedett az online vásárlás aránya (mobiltelefonról 45%, számítógépről 41%, tabletről 33%), ez a trend Kínában és a Közel-Keleten kifejezetten erőteljes, ahol a válaszadók 60%-a illetve 58%-a nyilatkozott úgy, hogy gyakrabban vásárol mobiltelefonról.

Megnőtt a biztonság, védelem és az egészségügy fontossága

Mindenki jobban vigyáz magára, és a városi fogyasztók 51%-a egyetért vagy teljes mértékben egyetért azzal az állítással, hogy a COVID-19 járvány miatt fokozottabban figyel mentális egészségére és jóllétére, testi egészségére és étkezésére.

A járvány kitörése előtt végzett kutatásunk során, amikor megkértük a városi lakosokat, hogy nevezzék meg a három legfontosabb okot, arra vonatkozóan, hogy miért laknak városban, az munkahelyi lehetőségeket (31%), a biztonság és védelemi szempontokat (27%) és az egészségügyet (19%) jelölték meg. A világjárvány kitörése után a megkérdezett városlakók 49%-a jelölte meg a biztonság és védelmet, 45%-a az egészségügyet és szintén 45%-a a munkahelyi lehetőségeket. Ez azt mutatja, hogy az életminőség szempontjából ez a két tényező az munkához való jutási lehetőségekkel szinte azonos fontosságúvá vált számukra a pandémiás helyzet hatására.

A fogyasztók és a fenntarthatóság

Felmérésünk válaszadói egyértelműen leteszik voksukat a fenntarthatóság és az állampolgári kötelesség mellett. A világjárvány előtti felmérésekben például világszerte a válaszadók 45%-a nyilatkozott úgy, hogy amikor csak lehet, kerüli a műanyagok használatát, 43%-uk elvárja a vállalatoktól, hogy felelősséget vállaljanak az általuk okozott környezeti hatásért és 41%-uk szeretné, ha a kiskereskedők nem műanyag zacskókba és csomagolóanyagokba csomagolnák a romlandó árut. Érdekes módon, arra a kérdésre, hogy véleményük szerint a városukban ki tudja a fenntartható magatartásformákat leginkább elősegíteni, a fogyasztók 32%-a az államot nevezte meg, második helyen az „én, a fogyasztó” áll, 20%-uk jelölte meg ezt a lehetőséget és 15%-a a „termelő vagy a gyártó” választ. A fogyasztók adataik megosztására való hajlandóságát vizsgáló kérdésre a válaszadók 49%-a nyilatkozta azt, hogy készek megosztani adataikat, amennyiben ezzel hozzájárulhatnak városaik jobbá tételéhez.

Amellett, hogy bizonyos trendek már jó ideje erősödnek, a felmérésünk azt mutatja, hogy a világjárvány fokozta a fogyasztók átláthatóság, fenntarthatóság és kényelem iránti igényét. A legnagyobb előnyt azok a vállalatok fogják megszerezni, amelyek elnyerik a fogyasztók bizalmát, nem sajnálják a zökkenőmentes és zavarmentes vásárlási élmény eléréséhez szükséges befektetést, illetve prioritásként kezelik a fogyasztók egészségét és biztonságát” - mondta Mekler Anita.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!