1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kibújt a szög a zsákból.

Már 25 ezer fiatal igényelte a munkáshitelt – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos pénteken a Facebook-oldalán. Nyitrai Zsolt a közösségi oldalán megosztott videójában azt mondta: ingatlanfedezet nélkül igényelhető, szabad felhasználású, kamatmentes kölcsönről van szó, amelynek a futamideje a 10 évet, az összege pedig a 4 millió forintot is elérheti.

Ezt vállalkozás indítására, eszközbeszerzésre, gépjármű vásárlásra fordítják – tette hozzá, azzal együtt, hogy a kormány a tanuló fiatalokat diákhitellel, a dolgozó fiatalokat munkáshitellel támogatja.

A videóban elhangzik az is, hogy aki tudatosan szeretné felhasználni a munkáshitelt, az kezelheti akár befektetésként is, és állampapírba is teheti azt. „Ez nem egy szokásos hitel, hiszen kamatmentes, szabadon felhasználható és hosszú távon is megéri. Nekem ez most egy befektetés a jövőmbe, ugyanúgy, mint egy jó szerszámkészlet. Hosszú távon megtérül” – hallható a videóban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!