2p

Egyelőre nem nálunk, hanem a lengyeleknél lesz erre lehetőség, ha az államfő is aláírja a törvénymódosítást. 

Végleges formában jóváhagyta a lengyel szejm pénteken azt a törvénymódosítást, amely pénzügyi alap létrehozásáról rendelkezik a koronavírus elleni vakcinák, valamint bizonyos más védőoltások esetleges káros mellékhatásainak kárpótlására.

A szejm múlt csütörtökön nagy többséggel hagyta jóvá a jogszabályt, és pénteken elutasította az ellenzéki többségű szenátus módosító javaslatait is. Az új törvény most az államfő jóváhagyására vár.

Átszámítva közel 8 millió forintra is igényt lehet majd tartani (Fotó: Pixabay)
Átszámítva közel 8 millió forintra is igényt lehet majd tartani (Fotó: Pixabay)

A kárpótlást azok igényelhetik majd, akik a koronavírus ellen tavaly decemberben megkezdett, védőoltások kiváltotta káros mellékhatások következtében, illetve 2023 elejétől bizonyos más védőoltások miatt is legalább kéthetes kórházi kezelésre szorultak, vagy szorulnak a jövőben.

A kárpótlás a rövidebb távú kórházi ápolást igénylő súlyos túlérzékenységi reakció, az úgynevezett anafilaxiás sokk esetén is igényelhető.

A maximális összeg 100 ezer zloty (7,9 millió forint).

A pénzt legfeljebb két hónapig tartó, egyszerűsített eljárásban lehet majd igényelni a betegjogi ombudsmannál, aki a szakértőkből álló hattagú tanácsadói testülete javaslata alapján fog dönteni. A kompenzációs kérvényt 200 zlotys (15,8 ezer forint) - jogosnak talált igény esetén visszatérítendő - illeték fejében lehet benyújtani. Az egyik, végül elutasított szenátusi módosítás törölte volna ezt az illetéket. A befizetett illetékek az alap egyik forrását adják, de hozzájárulnak az alaphoz az állammal a vakcinák szállításáról szerződést kötő gyógyszergyártó, illetve gyógyszerszállító cégek is.

Az alaphoz benyújtott kárpótlási igénytől függetlenül a betegek bírósági úton továbbra is kérhetnek jogorvoslatot. A koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen eddig Lengyelországban beadott védőoltások után mintegy 16 ezer nemkívánatos, többségében enyhe reakciót regisztráltak. A vakcina beadása után 33 személy elhunyt, a lengyel egészségügyi tárca szerint azonban nincs bizonyíték az oltás és a halál közötti közvetlen összefüggésre, így egyetlen, oltás okozta halálesetet sem tartanak számon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!