Az ázsiai és dél-amerikai országok mind Indonézia, Szingapúr illetve Brazília, Peru és mások óriási mértékben gazdagodnak, és a kedvező demográfiai adottságok a következő 15-30 évre robusztus keresletet vetítenek előre. Az OECD szerint nyolc év múlva a világ úgynevezett középrétegének a fele Ázsiából jön majd, míg 18 év múlva az arány már 66 százalék lesz. Ehhez adjuk hozzá Brazíliát, Perut, Kolumbiát és másokat és ott vagyunk 70-75 százalékon. Ez az arány 2-3 éve még 25-30 százalék volt. Ez elképesztő adat. Gondoljunk bele: eddig azt mondtuk, hogy a feltörekvő országok lerágott csont már, pedig a java csak most jön. A feltörekvő országok részvényei, vállalati kötvényei rendelkeznek talán a legfényesebb jövővel továbbra is, illetve korrigálva, azok a vállalatok, melyek ott adják el áruikat, szolgáltatásaikat. Ezek az országok mindig is ciklusban mozogtak, és most ez a ciklus egy lokális maximumhoz ért, illetve túl is haladt rajta és korrigál. Ha korrigáltunk, ismét ez lesz az az eszközkategória, amit venni kell.
Brazília, Chile, Kína, Indonézia vágják a kamatot illetve a direktívákkal avatkoznak be a hitelezésbe, mivel a betéti és hitelezési kamatlábak közötti rést le szeretnék adminisztratív eszközökkel vinni. Ez egy félelmetes szituáció, az elmúlt 5-10 évben annyi hitelt adtak ki, hogy immáron akinek volt, nem vesz fel többet. A hitelek romlása jelentős Indonéziától, Indián át Brazíliáig. A bankok ezekben az országokban jóval magasabban tőkésítettek mint Európában (kb 12-13 százalék szemben az európai „core Tier1” 6-9 százalék százalékkal), de a tény, hogy már hitelezés nélkül nem megy semmi, rémisztő rövid távon.
Már többször írtam, a fogyasztási hitel nem más, mint a jövőbeli fogyasztás előrehozása a jelenbe. Ha alacsony a kamatláb, az nagyobb hitelfelvételre ösztönöz, hiszen a büntetés, az átváltási arány a diszkontráta miatt egyre kisebb: egy egység jövőbeli fogyasztás közel egy egység jelenlegivel ér fel. Ez arra ösztönöz sokakat, hogy a jelenben fogyasszanak, hiszen a mostani „élvezet” jobb mint a jövőbeli, ki tudja, az lesz-e egyáltalán.. Ez megdobja a gazdasági növekedést, elképesztően magas saját tőke arányos hozamokat, részvényárakat generálva. A gépezet működik, amíg egyre több új fogyasztó lép be. Ezek is mind hitelt vesznek fel, és a jelenben fogyasztanak. A probléma akkor lép be, ha már nem lesz új fogyasztó. A jelenbeli fogyasztás hanyatlik, a jövőbeliről ne is beszéljünk. Hiszen a jövőben nem tudunk már annyit fogyasztani, mivel nyakig ülünk hitelben, amit akkor fizetünk vissza. Azaz: ha nincs növekedés a fogyasztói réteg nagyságában, vagy a vagyonosságában, akkor az egész rendszer összedől. Persze lehet ezt kitolni: még jobban csökkentjük a kamatot, adócsökkentéssel pénzt adunk az embereknek vagy jóléti intézkedésekkel növeljük a stabilitást, kisebb megtakarítási rátát generálva. Ez az utolsó fázis, most itt vagyunk. Sok bank adna hitelt, de nem kell senkinek. Mert már van! Mások nem is vesznek fel, még ha nincs is, mivel érzik: itt valami bűzlik. Ha nem megy fel a részvény, ingatlan ára és nincs vagyonhatás, vagy a csökkenő gazdasági növekedés miatt romlik a munkaerőpiac és nő a bizonytalanság, akkor ez teljesen érthető dolog.
Mindehhez hozzájön az európai válság, az óriási munkanélkülisséggel, és az eladósodott, nem növekvő lakossággal, fogyasztói réteggel, mely akarva akaratlanul egy japán szcenárióhóz vezet. Hollandiában is egyre többen igényelnek meleg étel támogatást, ingatlanárak csökkenek, és hiába az óriási hitel a nemzeti bankoktól, amíg ekkora a privát adósság nem lesz itt másképp.
Amerika máshogy csinálja: bankoknak ad olcsó hitelt, elárasztják likviditással a rendszert, hogy ne legyen bankrun, vagy belevásárolnak mint részvényes. A bankok befektetnek, tradelnek (lásd JPM) és profit keletkezik. Ebből azok rendezik a lakáshiteleseket, csökkentik a hitelét, aki fizetni tud és 5-10 év alatt lassan felszívják a salakot. Ez nem megy Európában. Nincs összehangolt politika, a bankok a válság előtt is vagy dupla akkora tőkeáttétellel működtek, mint az amerikaiak. Amerika lassan stabilizálódik (persze a fiskális problémák ott is megvannak), míg itt nem sok esély van rá, több idő kell, több likviditás és erősebb fiskális konvergencia.
