Kezdődött a gyurcsányozással, folytatódott a sorozással, majd jött a brüsszelezés, végül az ukrajnázás. Ezek a Fidesz utóbbi két évtizedben megfogalmazott kliséi. Világosak, egyszerűek. Olyanok, amelyek az általuk megcélzott választóknál betalálnak. Közös bennük az az üzenet, hogy a kormány semmiről nem tehet, csak és kizárólag mások a hibásak. Ha pedig valaki kritizál, felveti, hogy egy-egy negatív mutatóért, fejleményért, folyamatért esetleg a kormány is felelős, ha nem is teljes egészében, de akár csak részben is, akkor azonnal rá kell sütni: nem a saját kútfőjéből cselekszik, hanem irányítják.
Mindenki magából indul ki – óhatatlanul ez a rendkívül találó mondás jutott az eszembe Orbán Viktor kedd reggeli Facebook-posztja láttán:
„Leadták a rendelést. Tegnap egy belga nagybank vezető elemzője is beszállt a kormányellenes kórusba. Magyarország már régóta csípi a nemzetközi bankvilág szemét. Az a bajuk, hogy a bankadóval bevontuk őket a közteherviselésbe. Ezért ekéznek lépten-nyomon”.
Ez szépen összefoglalja a kormányzó pártok és az őket támogatók, velük szimpatizálók felfogását. Eszerint nincs senkinek önálló véleménye, amit mielőtt megfogalmaz, jól végiggondol, hanem csak azt mondja, amit mások előírnak neki. Legyen elemző, közvélemény-kutató, újságíró.
Hányszor találkoztam már pályafutásom során azzal a felvetéssel, hogy miért írtam ezt vagy azt a kritikát, ki kért meg rá, durvábban: kinek a megbízásából ragadtam tollat, klaviatúrát, kinek az érdekében cselekszem? Egyetlenegyszer sem akartam meggyőzni az illetőket – mert semmi értelmét nem láttam –, hogy rossz hírem van: ez az én saját, külön bejáratú véleményem, ami ha esetleg egy vagy több elemében megegyezik vagy hasonlít más kritizálókéra („persze” ellenzéki politikusokéra), akkor az nem azt jelenti, hogy megrendelésre dolgozom, hanem azt, hogy vannak hibák, amelyeket rajtam kívül mások is felfedeztek.
Orbán megnyilatkozásából kénytelen vagyok arra következtetni, hogy a Fidesznél az a módi, a velük szimpatizálók, támogatók részéről csak olyan hangozhat el, az általuk akár csak közvetve tulajdonolt újságokban csak az jelenhet meg, amit a pártközpont, a kommunikációs agytröszt jóváhagyott vagy elküldött – nem akarok naivnak mutatkozni, a médiában dolgozó ismerőseim beszámolói alapján részemről ez több mint feltételezés.
Azt viszont megértem, hogy az ezen eljáráshoz szokottak számára valóban érthetetlen lehet, hogy én, mi máshogy működünk. Gondolkodunk, elemzünk, következtetünk és a végeredményt nyilvánosságra hozzuk, vállalva a véleményünket, névvel és arccal. A sajtónak ez is az egyik dolga, a mindenkori (tehát nemcsak a jobboldali, konzervatív, hanem a más színezetű, összetételű) kormányok munkájával szemben megfogalmazni a kritikákat. Építő és nem romboló jelleggel – egy intelligens környezetben az utóbbi szándéka fel sem merülhet. Amelyekből aztán lehet tanulni.
Hiszen olyan nincs, hogy valaki ne hibázzon. Én is követtem el hibákat pályafutásom során – beismerni, majd tanulni abból viszont az egyik legfontosabb emberi tulajdonság, erény.
Mint ahogy az egyik legunszimpatikusabb másra kenni a hibákat, azt mondani, én tévedhetetlen vagyok, ha valami gond van, az tőlem száz százalékban független, csak és kizárólag mások hibája. Most például éppen az, hogy amíg nincs béke, addig nem lehet érdemi gazdasági növekedés.
Fotó: Európai Tanács
Csak remélni tudom, hogy Orbán kirohanása nem nehezíti meg a mi, mint független (értsd: nem megrendelésre dolgozó) újságírók munkáját. Hiszen ezek után akár azt mondhatnák az elemzők, mit bíbelődjünk a makrogazdasági adatok elemzésével, amikor úgyse hallgatnak ránk, ellenben csak a bajunk származhat belőle, őszinte szakmai véleményünk miatt akár az utcára is kerülhetünk – nem azért, mintha a munkáltató kormánypárti lenne, hanem mert fél, gazdálkodása szenvedhet kárt, ha nem hunyászkodik meg.
Gyanítom, ez is lehet az egyik cél. Más kérdés, hogy teljesül-e.
A politikai célú zsarolásoknak eddig is a külső szemlélői lehettünk. De tartok tőle, a jövő áprilisban esedékes választások célegyenesébe fordulva ezek száma megsokszorozódik. Pláne, hogy a mértékadó közvélemény-kutatások masszív Tisza-előnyt jeleznek.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
