2p

Az egyik vezető kereskedelmi tévé híre szerint az emberek Budapesten sorban állnak az aranytömbökért, tonnaszámra viszik, mint a cukrot, sőt lassan már nem győzik önteni az aranyat, akkora az igény. Persze csak miután csődbe ment minden magyar bank, hitelt senki sem kapott, aki meg mégis, annak ötször annyit kell visszafizetnie.

Elképzeltem magamban, ahogy szegény nyugdíjas Józsi bácsi bemegy a bankba, kiveszi minden pénzét, elvégre válság van, majd elmegy aranytömböt venni, és sorban áll érte. Közben már nem győzik készíteni az újabb és újabb aranytömböket, a sor pedig csak nő az utcán.

Miután ezt elképzeltem, hirtelen felébredtem: „Ja, hogy megint csak a magyar média játszik velünk”. „Mindenki rohanjon kivenni a pénzét a bankba, hiszen világválság van, a szakemberek is megmondták”. Ja, hogy létezik betétbiztosítás is a világon? Az kit érdekel?

A híradót  csak azzal lehet érdekessé tenni, ha pánikot keltünk? Tudom, ez már lerágott csont, többször bebizonyították már, hogy mindennél van lejjebb.

A mostani helyzetben a sajtónak sokkal nagyobb a felelőssége, mint máskor, hiszen egyrészt igyekezni kell tompítani a pánikot, másrészt viszont lehetőleg mindenről be kell számolnia.

Az sem megoldás, ha elhallgatjuk, hogy igenis bajban a világgazdaság, és ezt mi is meg fogjuk érezni, akár tetszik, akár nem. Nem lehet annyival elintézni, hogy „az amerikai bankok becsődölnek, de ezt oldják meg maguk, maguknak csinálták a bajt”. Ennél már sokkal súlyosabb a helyzet, a magyar bankok sorra állítják le a jelzáloghitelezést, az IMF, amely egyébként általában fekete-afrikai és délkelet-ázsiai országokat támogat, szintén felajánlotta segítségét hazánknak, a forint pedig napok óta hullámvasúton van.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a keddi híradó után hányan mentek azonnal aranytömböt venni.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!