2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Első alkalommal indult szerdán Föld körüli pályára kizárólag amatőr űrhajósokból álló személyzettel űrhajó - közölte a SpaceX.

A SpaceX Dragon automatizált űrkapszuláját négy civil utasával egy Falcon 9-es hordozórakétával helyi idő szerint szerdán délután indították útnak a floridai Kennedy űrrepülőtérről. Az Inspiration4 névre keresztelt misszió nagy előrelépést jelenthet az űrturizmus kiépítésében.

A háromnapos orbitális útra a 38 éves Jared Isaacman amerikai milliárdos üzletember bérelte ki a Dragon űrkapszulát. A Time magazin értesülései szerint a négy űrturista útja 200 millió dollárba került.

Isaacman és három társa, Sian Proctor, Hayley Arceneaux és Chris Sembroski 580 kilométeres magasságban, vagyis a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályájánál magasabban, nagyjából 30 ezer kilométer óránkénti sebességgel száguldva másfél óránként kerülik meg a Földet. Bár a négy űrhajós öt hónap szigorú felkészülést tudhat maga mögött, az űrkapszula irányításával nem lesz gondjuk, ezt a feladatot ugyanis a földi irányítószemélyzet, illetve az automatizált rendszerek látják el. Mindemellett Isaacman és három társa nemcsak üdülni fog a Föld körüli pályán, hanem orvostudományi kísérleteket is elvégeznek majd, amelyek "kihatással lehetnek a földi egészségügyre, illetve a jövendőbeli űrrepülésekre is".

Az utazásról dokumentumfilm is készül a Netflix streamingszolgáltató megbízásából. Az ebből származó bevételekből az amerikai Tennessee állam egyik gyermekkórházát fogják támogatni.

A kilövés teljes közvetítése az alábbi videón végignézhető, 4 óra 16 percnél kezdődnek az igazi izgalmak:

Borítókép: az Inspiration4 legénysége a fedélzeten, a kilövés előtt - forrás: SpaceX Twitter

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!