4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett rendezvényen, Budapesten szombaton.

Áder János - az ország több pontjáról, valamint Erdélyből és a Kárpátaljáról érkezett diákokból álló - középiskolásoknak tartott előadásában kiemelte, hogy a klímaváltozás hatásainak 80 százaléka a vízen keresztül lesz érezhető. Magyarországon egyszerre tapasztalható a sok víz és a kevés víz problémája: miközben 2013-ban még az áradás okozott nehézségeket, három éve aszály sújtja az országot - mondta.

Áder János  előadás közben a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának eseményén 2023. április 22-én. Fotó: MTI/Soós Lajos
Áder János előadás közben a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának eseményén 2023. április 22-én. Fotó: MTI/Soós Lajos

A tavalyi szárazság miatt az ország bizonyos területein 80-100 centiméter mélységben eltűnt a víz a talajból, mindez ezermilliárd forint feletti kárt okozott a mezőgazdaságban, továbbá tízszer annyi terület égett le bozóttüzek következtében a korábbiakhoz képest - mutatott rá.

Kitért arra is, hogy a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan a havas napok száma is csökken, a mostani teleken jellemzően nincs olyan nap, amikor a hótakaró az egész országot befedi, miközben régebben 17 ilyen napot is regisztráltak.

A volt köztársasági elnök azzal folytatta, hogy az országban egymillió ember élet- és munkafeltételeit veszélyezteti a sivatagosodás, ha nem történnek meg a szükséges óvintézkedések.

A Földön mindig voltak melegebb és a hidegebb időszakok, ami jelenleg zajlik azonban sokkal gyorsabb és nem magyarázható természeti okokkal, hanem az emberi tevékenység áll mögötte - fejtette ki.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány működéséről szólva elmondta, az óvodás kortól kezdve a középiskolásokon, egyetemistákon át a vállakozásokig próbálják lefedni a fentarthatóság témakörét. Egyebek mellett könyvek megjelentetésével, ösztöndíjprogrammal, az egyetemekkel való együttműködéssel, rendezvények szervezésével, ivókutak telepítésével és podcastek sugárzásával tesznek a környezet megóvása érdekében, illetve hívják fel a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára. Ezen felül mára egy tőkealapot is létrehoztak, amely a fenntarthatósági problémákra megoldásokat nyújtó vállalkozásokba fekteti a pénzt.

Kiemelte, hogy jövő héten az alapítvány támogatásával a köznevelésben újra fenntarthatósági témahetet tartanak, továbbá egy hónap múlva Gödöllőn kilencedik alkalommal rendezik meg a környezetvédelmi filmfesztivált.

Számos probléma kezelésére léteznek jó technológiai megoldások, azok jelentős része megtekinthető volt a Planet Budapest fenntarthatósági világtalálkozón - húzta alá. Kiemelte azt a szerkezetet, amely baktériumok segítségével komposztálhatóvá teszi a műanyagot, az autót fél liter vízzel tisztára mosó konstrukciót, illetve a szennyvizet természetes biológiai folyamatokkal tisztító gépezetet.

Szólt egy magyar találmányról is, amely képes a vízből kinyerni az ipari balesetek során kifolyt olajat, de megemlítette azt a drónos permetezőt is, amellyel hozzá lehet férni a terméshez annak károsítása nélkül.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a földön a víz és az édesvízkészlet mennyisége állandó, ami rohamosan csökken az a felhasználható víz mennyisége. Törekedni kell a szennyezés megállítására és a vizek védelemére, a tisztítás ugyanis jóval bonyolultabb és drágább folyamat - tette hozzá.

Figyelmeztetett arra, hogy a tengerekben az előrejelzések szerint 2050-re több műanyag lesz, mint hal, a túlhalászást meg kell állítani, akvakultúrák kialakítására lesz szükség.

A fogyasztói társadalom nyomást gyakorol az egyénre, a mértéktartásról mindenki maga hozhatja meg a szükséges döntést, fel kell tenni a kérdést, hogy valóban szüksége van-e az embernek arra a cikkre, amelyet készül megvásárolni - vélekedett Áder János szintén kérdésre válaszolva.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!