2p

Kapu Tiborral augusztus 23-án személyesen is lehet találkozni a budapesti Millenárison.

Véget ért a houstoni rehabilitációja, így hétfő délelőtt 11 órakor visszatért Magyarországra Kapu Tibor kutatóűrhajós, aki az Ax-4 misszió tagjaként nemrég a Nemzetközi Űrállomáson is járt. Az űrhajós magyar zászlóval a kezében szállt ki a Magyar Honvédség repülőgépéből a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A megérkezést követően Kapu Tibor egy sajtótájékoztató keretében válaszolt az újságírók kérdéseire. Szintén a kutatóűrhajóssal kapcsolatos hír, hogy augusztus 23-án Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajóssal együtt a tapasztalatairól részletesebben is beszámol majd a budapesti Millenárison.

Az ingyenesen megtekinthető esemény 10 órakor kezdődik a HUNIVERZUM – Magyarok a világűrben nevű Facebook-oldalon megjelent leírás szerint, és várhatóan 12 óráig tart. Mint ismert, az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!