2p

A változtatás az ELTE-t és a CEU-t érinti, ők 24 órát kaptak a rendelet véleményezésére - az általános nyári szabadságolások kellős közepén.

24 órát kaptak az egyetemek a hét elején arra, hogy véleményezzék az Emmi és az igazságügyi tárca rendeletmódosító előterjesztését, amelynek egy pontja kimondja: a jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya - vagyis gender- - szakon, írja a hvg. Ezt a kritikus 24 órát tehát sikerült a kormánynak a nyár kellős közepére időzítenie, amikor az általános szabadságolások miatt az egyetemek teljesen üresek. A hvg értesülései szerint az előterjesztés genderszak-betiltó része híján van mindenféle háttéranyagnak és indoklásnak.

A módosítás két egyetemet érint Magyarországon, az ELTE-t és a CEU-t, ugyanis csak itt folyik genderszakon mesterképzés. Utóbbinál a rendelet a magyar diplomát adó képzésre vonatkozik, az amerikaira nem. Az ELTE-n idén is vettek fel hallgatókat a mesterképzésre, ők, illetve azok, akik már hallgatók, a jogszabályok alapján még befejezhetik a képzést, ám jövőre az egyetem a képzést már nem hirdetheti meg, ha a rendelet hatályba lép.

A genderszaknak tavaly februárban ment neki a KDNP ifjúsági szervezete, majd kicsit később az Emmi is beszállt a démonizálásba. Rétvári Bence államtitkár például tudomány helyett egyszerűen ideológiának nevezte, a marxizmus-leninizmushoz hasonlóan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!