4p

Folytatódik a magyar turizmus járvány utáni helyreállása, de az utazási káosz és az infláció még bezavarhat.

A járvány elleni korlátozások egy évvel ezelőtti fokozatos feloldása miatt emelkedő bázis hatására 57,9 százalékra esett vissza a vendégéjszakák növekedése az előző havi 146 százalékról, ami így is másfélszeresére nőtt. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 17,6 százalékkal, a külföldieké 253,8 százalékkal emelkedett, ami a külföldi vendégek gyorsuló visszatérését mutatja - írja elemzésében Suppan Gergely, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank vezető elemzője.

A szálláshelyek árbevétele így júniusban 70,7 százalékkal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. Noha érdemi javulást mutatnak az adatok, a helyreállás továbbra is csak részleges a járvány előtti szintekhez képest, ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi nyári hónapokban teljesen helyreállt. Módszertani változások miatt azonban az összehasonlítás korlátozott, mivel a KSH a jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség által üzemeltetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján közli a havi szálláshely-statisztikáit. Tavaly összesen a vendégéjszakák száma 11 százalékkal nőtt, míg a szálláshelyek árbevétele 24 százalékkal emelkedett, mivel 2020 első két hónapot még nem érintette a járvány, ami magasabb bázist eredményezett.  

Az első öt hónapban összesen 325 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.

A tavaly májusi fokozatos nyitással érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma, addig éves bázison továbbra is kimagasló növekedést mutatnak a szálláshely adatok. A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására számos országban szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult az idei év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítheti, világszerte megfigyelhető az utazási kedv markáns élénkülése, egyes turisztikai célpontokban történelmi csúcsra számítanak.

Az orosz és ukrán vendégek részesedése közel 6 százalékos a külföldiek vendégéjszakáinak számában, ami nem túl jelentős, azonban az innen érkező vendégkör az átlagosnál többet költ. Ugyanakkor a tehetősebb ukrajnai menekültek igénybe veszik a hazai szálláshelyeket. A hosszú hétvégéken kimagasló a belföldi turizmus, a vidéki szálláshelyek általában telt házzal üzemelnek, az előfoglalások alapján az őszi hónapok is kiemelkedők lehetnek - véli az elemző.

Vannak fékező tényezők

A korlátozások megszűnése után gyorsan újraindult a turizmus, mivel óriási kielégítetlen igény halmozódott fel az elmúlt két év során, így rengetegen pótolják elmaradt utazásaikat, nyaralásukat, amit alátámasztanak az előfoglalások és a légitársaságok beszámolói a repülőjegy foglalásokról. Ezt azonban hátráltathatják a repülőtereken és a légitársaságoknál kialakul kaotikus helyzetek, járattörlések, az elégtelen munkaerő állomány, az üzemanyagárak és az utazási, nyaralási költségek elszállása. Kérdés, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokart, vásárokat, de erre is kifejezett igény várható.

Nemzetközi sportrendezvények és a nagyobb nyári fesztiválok megtartása szintén élénkítheti a turizmust a nyári hónapokban. A távol-keleti járványhelyzet miatt ugyanakkor a távol-keleti vendégkör visszatérése csak később lehetséges. Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust. A belföldi turizmus helyreállását pedig a magyar háztartások jelentősen magasabb külföldi utazási hajlandósága fékezheti némileg.  

A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Júniusban a légi utasforgalom 354 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 18 százalékkal marad el a három évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 júniusi szinthez képest - emeli ki Suppan Gergely.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!