Az olcsóbb, esetleg diákokat is fogadni képes szálláshelyeknek nincs szükségük marketingre, de nem is futja rá nekik. A szállodaipar fő iránya, hogy néhány akciótól eltekintve, állandóan emeli az árakat – a munkabérek, az infláció, a növekő költségek miatt is –, elvégre ez nem egy szociális szolgáltatás. Ezt hiába kompenzálják azzal, hogy extraszolgáltatásokat nyújtanak, ettől nem lesz több pénz a szegényebb turista zsebében. Ő lakjon magánszálláson, sétáljon a piacokon, a tengerparton vagy nyilvános parkokban, kikapcsolódásként.
A szaklapokban is elsősorban a luxusszállodákról olvasni, hiszen ide hívják meg a média munkatársait –ahogy az tetten érhető az amerikai Travel and Leisure turisztikai online médiában is – ezért főleg ezekről születik híradás.
A Park Hyatt New York 25. emeletén található, vadonatúj Manhattan Suite óriási ablakokkal, kortárs sztárművészek egyedi alkotásaival – például An Te Lu szobrával – dicsekedhet. Itt minden bútordarab és díszítő elem művészeti tárgy, mint például a Vladimir Kagan által tervezett, ívelt, rózsaszín kanapé. A Manhattan Suite egy tágas, 330 négyzetméteres, három hálószobás és három fürdőszobás lakrész, fűtött padlóval és persze óriási, teljesen felszerelt konyhával.
A 10 millió dollárból épült lakosztály éppen a szálloda 10. évfordulójára készült el, amelynek ablakaiból és a két északra néző erkélyről látható a Central Park lombkoronája – ez olyan fontos szempont New Yorkban, mint Párizsban az Eiffel-torony vizualizálása. A lakosztály éjszakánként 50 000 dollárba kerül.
Fotó: DepositPhotos.com
A nappaliból kinyíló, márványfolyosón keresztül megközelíthető hálószobát a multidiszciplináris angol művész, Grace Watts nagyméretű grafit, olaj és akril vászonra festett alkotása díszíti. Minden kellék – a hajszárítótól a hűtőkig – a legjobb márkát képviseli. A szállodához közeli Nordstrom butik eladói a helyszínen segítenek egy új ruhatár személyre szabásában. A műtárgyak mellett rengeteg a könyv. Irodát és tágas ebédlőt is kialakítottak benne, elvégre akár 10 fő is elalhat itt.
A szolgáltatás része, hogy a medencében magánórákat biztosítanak, és miközben úszkál a vendég, a Carnegie Hall egyik koncertjének zenéjét a víz alatt is hallja. A világ egyik leghíresebb koncertterme ugyanis az utca túloldalán található.
Csak helyi fából építkeztek, szögek nélkül
Újfajta követelmény, hogy a szálloda legyen karbonsemleges. Ilyen a svájci Huus Quell's, amelyet csak helyi fákból építettek, olyan fenntartható technológiákkal ötvözve, mint a geotermikus kutak, a napelemek és a CO2-t elnyelő mészalapú vakolat. Az októberben megnyílt Huus Quell építése során nem használtak szögeket vagy fémvázat.
Bár természetesen itt sem hiányzik a magas szintű wellness, a hangsúly a helyi kultúrára és hagyományokra helyeződik. Ilyen a gondosan restaurált, több mint 400 éves kocsma, a helyi textíliák alkalmazása és a régi famegmunkálást prezentáló belsőépítészet.
Az amerikaiaknak legalább olyan egzotikus az Appenzell vidék, a jellegzetes svájci táj, a bőgő tehenekkel tarkított, zöldellő dombokat, a vidám festett faházakkal és macskaköves utak, mintha Afrikában lennének. Appenzell számos faluja szinte pontosan úgy néz ki, mint több mint 400 évvel ezelőtt.
Medúzák a falon, birslé a pohárban
Ami a szolgáltatásokat illeti, a lényeg az egészségre és a hosszú élettartamra val összpontosítás. A különféle kezeléses kúrák során, igénybe véve közben a legmodernebb technikát, mint például, hogy a meditációs szobában medúzák, virágok és távoli galaxisok képét vetítik a mennyezetre. Mindig nagy sikert arat a borospincék gazdag választéka, a nemzetközi kulináris kínálat és a helyben préselt gyümölcslevek – no, nem narancs, hanem birs, ami sok turista számára ismeretlen. Az ásványvizet egy artemisia abrotanum nevű növénnyel ízesítik.
Afrikában még mindig a szafarikirándulás a legerősebb turistavonzerő, de közben itt is haladnak a korral. Ilyen a Few & Far Luvhondo nevű, carbonmentes szafari luxustanya, Dél-Afrika Limpopo tartományában.
Ahol a gorillák a főszereplők
Uganda sem marad le: nemrég nyílt a Gorilla Forest Lodge, Uganda Bwindi nevű erdejében. Itt banánlevélből szőtték az elválasztó falakat, és minden kelléke a szállásnak természetes anyagból készült. A turistáknak esténként előadásokat tartanak a kultúráról, a természetvédelemről és a helyi vadvilágról. A főszereplők persze a gorillák, a túrázók a Bwindi Nemzeti Parkban leshetik meg – biztonságos körülmények között – azt a területet, ahol a majmok szabadon barangolhatnak. A világ minden tájáról érkező vendégek elandalodnak attól, hogy a levegőben gazdag, földszerű moha- és esőillat terjeng, a madárcsicsergést csak a majmok hangzavara töri meg.
Egy másik luxusingatlanban, amelyet a népszerű glamping márka, az Under Canvas nyitott meg, hat sátras szikla-lakosztály várja a vendégeket a dél-afrikai Soutpansberg-hegységben, az UNESCO egyik bioszféra rezervátumának ölelésében. Lehetőséget kínálnak arra is, hogy a turista egy napra természetvédővé váljon, beleértve az állatorvosi látogatáson való részvételt, vagy a cserjék, fák és fűfélék ültetését a bozótosban.
Ahol az egész hotel gluténmentes
Nehéz utazni egy autoimmun betegséggel, mint például lisztérzékenységgel. Christie Echols, a Louisiana-i Monroe-ban található Tapestry Collection by Hilton társtulajdonosa ezt saját tapasztalatból tudja – ezért is tűzte ki célul, hogy a szálloda, amit tavaly nyitott meg, teljesen gluténmentes legyen. Ma itt minden tényleg ilyen. A létesítmény nemrégiben elnyerte a Gluten Free Food Program (Gluténmentes Élelmiszerprogram) minősítést.
A helyi ételeket kínáló étterem, a bár és a rendezvénytermek mind ezt az elvet vallják, sőt, még az ajándékboltban található összes rágcsálnivaló is ezt a szisztémát követi. Közben folyamatosan ellenőrzik az összetevőket és a technikát, megszüntetendő a keresztszennyeződéseket is.
Skót kocka, vérgőzös történelem meg a zord sziklák
A vad romantika sosem megy ki a divatból. Az egyik utazási influenszer a skót Felföldbe szeretetett bele, méghozzá Braemar varázsába. Az itteni két-Michelin csillagos butikhotel hajdani skót főurak kastélyának bárói stílusát idézi, a művészetben tobzódó épületet a híres Hauser & Wirth galéria munkatársai újították fel.
Nem hiányzik persze a skót kocka, a szoknya meg a whisky, ahogy a zord sziklák, a hideg vízű folyók sem. A királyi családok olykor vérgőzös története szintén tetten érhető, amely főleg az amerikai turistákat vonzza,
Léteznek olyan szállodák is, amelyek lényegében titkosak, nevük szájról szájra terjed. Nem hirdetnek a Facebookon, nem tartanak sajtótájékoztatót, nem tagjai láncoknak, szakmai szövetségek vezetőségének – mégis népszerűek. Pedig nem olcsók. Budapesten is létezik ilyen, méghozzá a Palotanegyedben. A neve maradjon továbbra is titok…

