3p

A Hilton a Voyager Space hivatalos szállodapartnere lett, amely már 2027-ben el akarja indítani a Starlab nevű privát űrállomást, szállodaszobákra emlékeztető kabinokkal. A híres amerikai hotellánc fogja megtervezni az űrállomás közösségi tereit és személyzeti szállásait is.

Bár hosszú évek óta beszélünk űrturizmusról, az eddig megtett lépések csak afféle ugrások voltak a világűr meghódítására. De most, hogy a világ egyik legnépszerűbb szállodaipari márkája is belép az üzletbe, talán tényleg megvalósul ez az álom.

A Hiltontól nem idegen az űrkutatás gondolata: 2020-ben az első szállodaipari cég volt, amely részt vett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén végzett kutatásokban. A fedélzeti pilóták a világ első űrkemencéjét használták a DoubleTree by Hilton sütemények elkészítéséhez. Ez a desszert volt az első étel, amelyet ténylegesen a Földön kívül sütöttek. (E súlytalanságban végzett speciális művelet technikai részleteiről nem ad információt a lap.)

A Starlab projekt monumentális, jóllehet, a kabinok tervezésénél elsősorban az űrutazás speciális követelményeit kell figyelembe venni – jegyzi meg a Travel & Leisure cikkírója. Senki nem tudja ma még, milyennek is kellene lennie egy igazi, Föld körüli pályán keringő szállodának, hiszen ez az első komoly kísérlet.

A Starlab egyike annak a négy magánűrállomásnak, amelyek fejlesztés alatt állnak a NASA Commercial LEO Destinations Programjának keretében. A NASA ösztökéli, hogy magáncégek is beszálljanak az űriparba, amelyektől aztán különféle szolgáltatásokat vásárolhat, és feladatokat rendelhet meg számukra.

Hotel vagy csak privát űrállomás? Fotó: Voyager Space
Hotel vagy csak privát űrállomás? Fotó: Voyager Space

2021-ben a NASA 160 millió dollárral támogatta a Voyager Space anyavállalatát, a NanoRacks-t a Starlab fejlesztésére, amely a George Washington Carver (GWC) Science Park, azaz egy hatalmas égi laboratórium otthona lesz. Ami a projekt Hilton részét illeti, fő feladatuk az a legénységi szállások és közösségi terek kialakítása lesz. A Starlabban egyszerre akár négy űrhajós is elfér majd. Bár a létesítményt eleinte hivatásos űrhajósok fogják használni, a rendszeres űrturizmus ötlete nem kizárt.

"Az űrben tett felfedezések évtizedek óta pozitív hatással vannak a földi életre. Most a Hiltonnak lehetősége nyílik arra, hogy ezt az egyedülálló környezetet felhasználva egyedivé varázsolja a vendégek élményét" - nyilatkozta Chris Nassetta elnök-vezérigazgató. "Ez a mérföldkőnek számító együttműködés megerősíti azon szándékunkat, hogy a barátságos és magas szintű vendégfogadást, valamint a nálunk történő megbízható tartózkodást, akár a földön, akár a világűrben, megvalósítsuk” – tette hozzá.

A Voyager arra számít, hogy a Starlab már 2027-ben működni fog, bár az űrprogramok általában a késésekről híresek. De igazán arra vagyunk kíváncsiak, hogy az űrhajósok szerezhetnek-e Hilton Honors-pontokat a csillagok között is – teszi hozzá viccesen a szaklap.

Elérkezett tehát az űrben való tartózkodás, a kutatás és innováció következő korszaka. Milliárdosok között zajlik már évek óta az űrverseny, lásd Elon Musk és Jeff Bezos „párbaját.” Közben a Blue Origin, a Virgin Galactic, a SpaceX és mások azon munkálkodnak, hogy olyan helyekre vigyenek el bennünket, ahol korábban csak magasan képzett űrhajósok jártak. 

Az űrturizmus hamarosan hivatalosan is létezik majd, és egyszer talán megmenti a Földet.

(Travel & Leisure)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!