Budapest Főváros Kormányhivatala meghozta határozatát, amely alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása – tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
A fizetésképtelenné vált Unitravel Kft. ügyében Budapest Főváros Kormányhivatala mint kereskedelmi hatóság soron kívüli eljárást indított, amelynek keretében törölte az utazási irodát az utazásszervező és -közvetítő vállalkozások nyilvántartásából, és eltiltotta e tevékenység folytatásától.
Fotó: Pixabay
A kormányhivatal eljárása végén határozatot hozott, amelyben felhívta az utazási irodával szerződésben álló biztosítótársaságot, hogy kezdje meg az utasok kártalanítását. Minden utazási irodának rendelkeznie kell ugyanis vagyoni biztosítékkal, amelyből fizetésképtelenség esetén kártalaníthatók azok, akik már befizették útjukat, de azt az utazási iroda már nem tudja megszervezni. A kormányhivatal az eljárás során folyamatosan egyeztetett a biztosítótársasággal az utasok érdekében – írták.
A hatóság ezzel egyidejűleg kötelezte az utazási irodát, hogy haladéktalanul bocsássa a biztosítótársaság rendelkezésére az utasok kárenyhítéséhez szükséges valamennyi adatot.
A hatósági eljárás során kapott tájékoztatás szerint a külföldön lévő utasok hazautaztatása megkezdődött és folyamatos – áll a közleményben.