4p

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) épületében kedden a turisztikai szakemberek ezúttal az idegenvezetők munkáját és Budapestet helyezték előtérbe, kapcsolódva a csütörtökön nyíló Utazás kiállításhoz.

Idén ünnepeljük Budapest 150. születésnapját, hiszen 1873-ban Pest, Buda és Óbuda végleges egyesítésével született meg a főváros. A BKIK pedig idén 20 éve, hogy csatlakozott az Idegenvezetői Világnap budapesti programsorozatának szervezéséhez. 

Szezonnyitó, a BKIK égisze alatt

Ilyenkor maguk az idegenvezetők szoktak egy kicsit turistáskodni: vezetett sétán, buszos és hajós városnézéseken vesznek részt. 1985-ben az Idegenvezetők Világszövetségének Egyesülete (WFTGA) első találkozóján született meg a gondolat, hogy február utolsó vasárnapja legyen az Idegenvezetők Világnapja. 1990-ben a világ 15 országának részvételével rendezték meg először a világnapot.

A tavalyi turisztikai kerekasztalon már célul tűzték ki Budapest pozíciójának megerősítését a turisták preferencialistáján. Fotó: Pexels
A tavalyi turisztikai kerekasztalon már célul tűzték ki Budapest pozíciójának megerősítését a turisták preferencialistáján. Fotó: Pexels

Budapesten 1991-ben tartották az első ilyen turisztikai évadnyitó rendezvényt. 2003-ban a BKIK és idegenvezetői vették át a világnap fővárosi programsorozatának szervezését. Azóta minden évben ezzel az eseménnyel nyitják meg a turisztikai szezont.

Megreformálják az idegenvezetők munkáját

Az elmúlt 20 évben több mint 100 ezer résztvevőnek mutatták be az idegenvezetők a város nevezetességeit és kevésbé ismert szépségeit. Ezúttal a BKIK elnöke, Nagy Elek üdvözlő szavai után Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója az örvendetes turistaérkezések és vendégéjszakák számát ismertette, és szólt az energia- és általában a rezsiköltségek emelkedésének kivédését célzó lehetőségekről, támogatásokról és pályázatokról. 

A márkaprofilok és a desztinációk saját arculatának kialakítása után a nemrég bevezetett adatszolgáltatási rendszer pozitivitását hangsúlyozva Nagy rámutatott, hogy ma már adatvezéreltek a tematikus és térségi marketingkampányok. Majd rátért arra is, hogy megreformálják az idegenvezetők tevékenységét. Lényegében 15 ezer emberről van szó, akik két szakmai szövetségbe tömörülnek.

Uzsák Katalin helyettes államtitkár vázlatosan ismertette munkájuk újfajta szabályozását, a nyelvvizsgáktól az igazolványok egységesítéséig.

Nemcsak épületekből áll a város

A tavalyi turisztikai kerekasztalon már célul tűzték ki Budapest pozíciójának megerősítését a turisták preferencialistáján. Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: szépséges fővárosunk nemcsak gyönyörű épületekből áll, hanem részét képezi az itteni lakosok élete is, meg az ő szüleik, a nagyszüleik élettörténetei. Ez az alapja a Nagyregény programnak, amely keretében 23 író dolgozza majd fel az emlékezetes sztorikat. 

A Birth of Budapest lényege, hogy ne csak hétvégén élvezzük ezt a gyönyörű várost, hanem mozduljunk ki, sőt, töltsük meg kívánságainkkal, az ötleteinkkel, ha úgy tetszik, tuningoljuk fel – ennek munkacíme a Budapest Tuning.

A szokványos nevezetességek mellett például a graffitik, a street art is érdekes lehet, akárcsak az, mi történik, mondjuk Soroksáron. A meglepő marketingötleteknek sokszor nagy a sikere: a Legóból felépített lánchídi oroszlán is ezt példázza. Az újfajta programokkal talán el lehet érni, hogy még egy plusznapot itt töltsön a turista. Fontossá válnak a sportesemények, akárcsak az ezeken résztvevők kiszolgálása.

Győrben új nemzetközi kikötő nyílik

Szezonnyitás a Dunán – Mahart fejlesztése – címmel e témáról tartott Spányik Gábor, a Mahart Passnave Kft. ügyvezető igazgatója tartalmas tájékoztatót. Győrben nemzetközi kikötőt hoznak létre, újra indulnak a budapesti és dunakanyari körjáratok, ami lényeges a növekvő számú szlovák turista miatt is. Fontos, hogy újabb települések tudjanak bekapcsolódni a vízi turizmusba. Csepelen úgynevezett zöld kikötőt hoznak létre, bővítik, korszerűsítik a hajóállományt, és annak „háttériparát” is, a különféle kiszolgáló vízi járművekkel.  

A BKK-val összefogva tervezik az atlétikai vb vendégeinek minél jobb kiszolgálását. 

Szó esett még a digitalizációról a turizmusban, az idegenvezetői továbbképzési rendszerről, és a Városliget turisztikai jelentőségű intézményeiről. Utazgassunk hazánk földjén! címmel a belföldi turizmus került előtérbe. Budapest turizmusának alapköveit képezik a fürdők, de sokszínűségéhez hozzátartoznak ma már a Bevásárló Utcák is, avagy a BUM, melynek külön menedzsmentje működik.

A szakmai konferencia végül átalakult egyfajta turisztikai, kapcsolatteremtő börzévé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!