8p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az utóbbi évek egyik legjobb húsvéti forgalmára számítanak, mind a fővárosi, mind a vidéki szállodák. Kivételek persze akadnak, például azok a panziók, amelyek a rezsiárak miatt már hónapok óta bezártak. De azokkal már nem foglalkozik senki. Inkább arról olvasni híradásokat, hogy egymás után nyílnak az ötcsillagos szállodák Budapesten, amelyek külföldi tulajdonosait kevéssé izgatja a villany- vagy a gázszámla.

Az emberek úgy vélik, hogy az otthoni húsvétolás is költséges mulatság, meg a szállodai is, de az utóbbi inkább élményszámba megy. A wellness verhetetlen vonzerő.

Több mint 400 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11 százalékkal több, mint tavaly – áll a Magyar Turisztikai Ügynökség pár nappal ezelőtt kibocsátott jelentésében. A foglalások 38 százaléka afővárost, 62 százaléka pedig a vidéket veszi célba. A nemzetközi turizmus visszatérő lendületét jelzi, hogy az előző évhez képest 30 százalékkal több külföldi előfoglalás jött erre az időszakra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint. 

A húsvéti hosszú hétvégén legtöbben Németországból, Izraelből és a szomszédos országokból érkeznek a vidéki szálláshelyekre.  

A fürdővárosok a legnépszerűbbek

Az erős évkezdet után, kifejezetten jól indul a tavasz is, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint ugyanis a március 26-ig lefoglalt belföldi vendégéjszakák száma 2022-höz képest 7 százalékkal nőtt az első hosszú hétvégére. 

„A szálláshelyeken országszerte a tavalyinál is erőteljesebb forgalom várható, és ebben idén már a külföldi vendégekre is fokozott mértékben számíthat az ágazat” ‒ fogalmazott az előfoglalások kapcsán Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. 

A fürdővárosok a legnépszerűbb úticélok a főváros után: Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz felé veszik legtöbben az irányt április 7-10. között. Az ünnepi hétvégén a két éjszakás foglalások a legjellemzőbbek, a legtöbb foglalás nagyszombatra, ezután pedig nagypéntekre érkezett – olvasható az MTÜ közleményében.

Bár az élelmiszerboltokban néhány termék olcsóbb lett, ez nem befolyásolja, hogy a sonkáért, a tojásért, a medvehagymáért néhol 30-40 százalékkal többet kell fizetnünk, mint akár egy éve is. Akkor már inkább rúgjunk ki a hámból és utazzunk el – vélik azok, akik megengedhetik ezt maguknak. 

Ahol házhoz megy a húsvéti menü

Ha mégsem vágunk neki az autópályának, akkor jöhetnek a húsvéti Sunday Brunch-ök, némi kényeztetésként a háziasszonynak. Ez viszonylag új jelenség a magyar éttermekben, elsősorban a külföldi szállodaláncok gyakorlatából ered.

A Marriott Hotel DNB Budapest éttermében már évtizedek óra nagy siker a húsvéti brunch, azaz a reggelivel egybekötött ebéd, amely egész napos élményt nyújt. A legkülönbözőbb stílusú fogásokat kínálják ilyenkor, természetesen a hagyományos magyaros húsvéti ételek kiemelt hangsúlyt kapnak. A séfek minden évben más és más menüsort találnak ki, ugyanis sok a törzsvendég. A turistákon és a hazánkban élő külföldieken kívül legalább akkora a magyarok száma. A gyerekeknek külön menü és program jár. 

A wellness verhetetlen vonzerő. Fotó: Depositphotos
A wellness verhetetlen vonzerő. Fotó: Depositphotos

Ami igazi exkluzivitás, hogy a húsvéti ebéd vagy vacsora, ha kérik, házhoz megy, gyönyörűen szervírozva, attól függően, hány főre rendelik, azaz nem kell a háziasszonynak bajlódnia a sonkafőzéssel meg a zöldségfélék beszerzésével.

Harminc százalékos az áremelkedés

A Danubius Hotelsnél pozitívan alakulnak a foglalások a következő hónapokra, különösen a húsvéti időszakot illetően. Az ünnepi hosszú hétvégén a lánc vidéki házai igen népszerűek.

 „Elsősorban az all inclusive, családbarát Danubius Hotel Bük, ahol várhatóan telt házzal üzemelünk majd, itt már most 90 százalékos a foglaltság. Az aktív kikapcsolódásra vágyókat főképpen a győri Danubius Hotel Rábában várjuk, itt az előrejelzések szerint 70 százalék körül lesz a foglaltság” – tudom meg Bogár Zoltán központi üzletfejlesztési igazgatótól.

Az átlagárak vidéken jellemzően 20-30 százalék közötti mértékben emelkedtek. A vendégek a legtöbben belföldről érkeznek, ezt követi Szlovákia, Csehország és Ausztria. A tipikus tartózkodási időtartam 3 éjszakás.

Érkeznek Izraelből és Itáliából is

A vidékkel párhuzamosan a Danubius budapesti szállodáinak a kilátásai is folyamatosan javulnak. A főváros az elmúlt hónapokban is egyre növekvő népszerűségnek örvend. A vendégéjszakák száma dinamikusan növekszik, jóllehet, a legtöbb küldőországból elmaradt az érkezés a Covid előtti időszakhoz képest. Ezt ellensúlyozza a tavalyi árakhoz képest egy 25-30 százalékos, euróban mért átlagárnövekedés. 

A húsvéti időszak alatt erősödő kereslet várható, elsősorban a jó lokációjú, közepes méretű szállodákban. 

Idén a téli időszakban – a klasszikus küldőpiacok mellett, mint Németország, USA, Nagy-Britannia – kiemelt turisztikai érdeklődés volt megfigyelhető Izraelből és az olasz piacról is. Bízunk abban, hogy ezek a pozitív trendek folytatódnak. Bár a fővárosba utazók között még mindig kevés a belföldiek száma, az ünnepi időszakban megnő az érdeklődés a hazai vendégek részéről is – tette hozzá Bogár Zoltán.

Csokifánk, nyuszi animátor, tojáskeresés

Amint Géher Zoltán igazgatótól megtudom, a Zeina Hotels mindhárom budapesti szállodájában csütörtökön, pénteken és szombaton általában már közel 90 százalékos az előtöltöttség. 

„Sajnos vasárnap már csak 70 (szerencsére a Continental 82) százalékos, míg a hétfő tradicionálisan alacsonyabb, ami megfelel a korábbi békeidők előfoglaltsági adatainak” – nyilatkozza Géher Zoltán.

A legjobb hír azonban (mármint nem a vendégeknek, hanem az üzemeltetőknek – a szerk.), hogy az átlagár 33-52 százalékkal magasabb, ráadásul euróban, 2022 húsvétjának 4-5 napjához viszonyítva, miközben tavaly egy héttel későbbre eset a tavaszi ünnep.

Ilyenkor sok helyen kedveskednek valami jelképes ajándékkal a vendégnek, a Zeinánál mindenki csokifánkot kap a szobájában nyuszi dísszel. Az Arazban is lesz zenés húsvéti brunch, nyuszinak öltözött animátorral, tojáskereséssel a gyerekeknek.

Új műsorhoz új férfi kell

Ilyenkor szokták bemutatni az új tavaszi menüsort, ez sem régi jelenség a hazai vendéglátásban, és szintúgy külföldi eredetű.  Sőt van, ahol éppen erre az évszakra időzítik a vendéglátásért felelős igazgató kinevezését. A Matild Palota vezetősége közölte, hogy Burak Cecen lett a luxusszálloda új food & beverage igazgatója. A világlátott szakember feladatai közé tartozik a Spago Budapest by Wolfgang Puck étterem, a Matild Café & Cabaret kávézó és a The Duchess rooftop bár kimagasló színvonalú üzemeltetése, szoros együttműködésben a Wolfgang Puck Fine Dining Group-al. A neves szakember az utóbbi öt évben a sanghaji Park Hyatt-ben töltött be hasonló pozíciót.

Ugyancsak tavaszi hír, hogy a Matildban elindult március 25-én a Cabaret 2023-as, tavaszi/nyári évadja. A vacsorával egybekötött revü-előadásokra 3 különböző tematikájú esttel készülnek.

Vidéken is élénkül tavasszal a turizmus, bár például a visegrádi Hotel Silvanus egész évben népszerű. Kedvelt célpontja az egynapos, Budapestről induló kirándulásoknak és nemcsak hétvégén. Akár ünnepelünk, akár nem – érdemes jó előre lefoglalni az asztalt, ráadásul itt pancsolás is jár a svédasztal mellé, ami fontos vonzerő.

Mindenki másképp csinálja

A tatai Gottwald sem panaszkodhat. Amint a névadó, Gottwald Zoltán, a magyar, családi tulajdonú vendéglátó komplexum igazgatója ecseteli, amiben ma mások a többi szállodától, hogy itt a vendég egy családi miliőbe érkezik. Az öccse 5 fős csapatával most épp vágja a sövényt, mossa a teraszt, szépíti a kertet, hogy húsvétra kellemes környezetben fogadhassák a vendégeiket. 

Náluk nem szabad sztenderdeket várni. Lehet, hogy nem az on-line bejelentkezést kérik először, hanem inkább egy pohár borral kínálják a vendéget, vacsoránál lehet, hogy nem svédasztallal készülnek, hanem épp a legfrissebbet kínálják, és adott esetben lebeszélik a vendéget a tenger gyümölcseiről. 

Az étlapjuk, mivel sok helyi törzsvendégük van, hetente új ajánlattal frissül, évszaktól, ünneptől függetlenül. Ezekben a saját farmjukról származó húsokból készült ételek, szezonalitások, vegetáriánus fogások szerepelnek. Húsvétra is rengeteg különlegességgel készülnek, amit esténként élőzene mellet fogyaszthatnak az ünnepre ideérkezők. 

Az ár-érték aránya fontos

A vasárnapi ebédeknél a régi hagyományt őrzik, méghozzá cigányzenével. Vacsorák mellé is gyakran szólnak zenei aláfestésként, zongorán előadott, klasszikus magyar slágerek. 

„Nálunk nem jellemző a szezonalitás, a nyári időszakban hasonló forgalmat bonyolítunk, mint az év többi részében, csak más vendégkörrel. Nem számítunk az előző évhez hasonló forgalomra, némi visszaesés várható a reáljövedelmek csökkenése miatt, de ár-érték arányban jó helyzetben vagyunk az ágazaton belül” – emeli ki a tulajdonos.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!