2p

Javultak a magyarországi turisztikai cégek várakozásai májusban az egy évvel korábbihoz képest, optimizmus jellemzi az ágazatot erősen bővülő foglalkoztatással - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a GKI Gazdaságkutató.

A turizmus konjunktúra index (tki) májusban plusz 4 ponton állt, amely azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték. Az index értéke minimális mértékben, 1 ponttal csökkent az év ötödik hónapjában, ugyanakkor ezzel együtt is 6 ponttal haladja meg az egy évvel ezelőtti értékét. A szálláshely-szolgáltatásban 5 ponttal plusz 3 pontra csökkent az index, a vendéglátásban nem változott ( mínusz 2 ponton stagnált), míg az egyéb turisztikai szektorban 3 ponttal plusz 13 pontra javult. Utóbbi alszektorban immár harmadik hónapja javul az index, és megközelítette ezzel a tavaly márciusi maximumát ( plusz 14 pont).

Étlap Balatonfüreden a kikötőben: lesz, aki kifizeti ezeket az árakat
Étlap Balatonfüreden a kikötőben: lesz, aki kifizeti ezeket az árakat
Fotó: Mfor/Mester Nándor

A 2024. májusi tki-indexet az egy évvel korábbival összevetve, növekedést mutatnak az adatok. Az alszektorok közül az egyéb turisztikai szektor indexe javult jelentősen éves összehasonlításban, míg a vendéglátásé közepes, a szálláshely-szolgáltatásé pedig kis mértékben. Minden méretcsoportban javulás vagy stagnálás következett be 2023 májusához képest, míg a tki alindexei közül három javult, kettő pedig romlott az elmúlt egy év alatt - írták.

A felmérés szerint a következő három hónapban várhatóan jelentősen bővül a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. A turizmus foglalkoztatási várakozás indexe (+13 pont) 2024. májusban meghaladta a szolgáltatási szektorra számított index értékét (+6 pont), ennél jobban a nemzetgazdasági átlagot (-2 pont) és a kereskedelem (0 pont) indexét, még jelentősebben az ipar és az építőipar indexét (-7, illetve -5 pont).

Az üzleti tevékenység eredményének indexe a következő három hónapra továbbra is nagyon magasan, plusz 23 ponton áll, ez az ágazat gyors alkalmazkodóképességét bizonyítja - jelezték. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!