5p

Úgy nézett ki, hogy a helyi civileknek sikerül megakasztaniuk a balatonföldvári Nyugati strand szinte kellős közepébe tervezett - és már építés alatt álló – kikötőt, ám most a város vezetője azt mondta, hogy az építkezés felfüggesztésére semmi okuk. Szerinte „mindössze” jogtechnikai, másrészt eljárásjogi hiányosságokat talált a Pécsi Törvényszék a balatonföldvári kikötő építésénél.

Megy a jogászkodás a balatonföldvári kikötő építése körül. Bár a vízjogi engedélyt visszavonták, a kikötő - legalábbis most úgy néz ki - mégis megépül. A polgármester sajátosan értelmezi a bíróság legutóbbi ítéletét, szerinte az nem az építés leállításáról szól.

„A mi értelmezésünk szerint a törvényszék döntése nem érinti magát az építkezést, az változatlanul folyhat, ha a katasztrófavédelmi hatóság nem vonja vissza a vízjogi létesítési engedélyt, de ez jogi álláspontunk szerint nem várható” – idézi a sonline.hu Holovits Huba polgármestert a végzéssel kapcsolatban. A polgármestert úgy véli, a törvényszék most azt állapította meg, hogy a Fejér Vármegyei Kormányhivatal mulasztott, amikor nem biztosította az általa kiadott határozat nyilvános véleményezését 21 napon keresztül. Másrészt a törvényszék a helyi építési szabályzatukra hivatkozott, ám annak a módosításáról már áprilisban döntött a képviselő-testület és várhatóan július végén léphet hatályba, tehát onnantól már ez sem lesz akadály.

Már folyó építkezést nyiffantott ki ítéletével a Pécsi Közigazgatási Bíróság, amikor kimondta – másodjára -, hogy nem lehet megépíteni a Balatonföldvári Nyugati strand szinte kellős közepébe szánt 175 férőhelyesre tervezett vitorláskikötőt. A döntést azzal indokolta a testület, a beruházás ellenkezik a Helyi Építési Szabályzattal. Ezzel úgy festett, siker koronázza a kikötő építési engedélyét mintegy két és fél éve megtámadó Mosolygó Balatonföldvár Egyesület civil szervezetnek a projekt megakasztását célzó erőfeszítéseit.

Most azonban úgy fest, a beruházó Balabo Kikötőhasznosító és Üzemeltető Kft. – amely egyébként a Magyar Narancs szerint szeptember 15-ig a strandszezonra tekintettel leállította a munkálatokat – és a beruházást támogató helyi önkormányzat értelmezése alapján nem kell leállítani az építkezést.

A mostani állás szerint lesz kikötő. Fotó: Wikipedia
A mostani állás szerint lesz kikötő. Fotó: Wikipedia

A strand területén kora tavasszal három hektárnyi területen, 100 méteres partszakaszon annak ellenére megkezdődött a 2,5 milliárd forintra saccolt beruházás, hogy a szóban forgó bíróság tavaly szeptember eleji – a Helyi Építési Szabályzatra hivatkozó - tiltó határozata érvényben volt.

A beruházó Balabo Kft. terveihez annak idején a Veszprém Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatástanulmány nélkül, villámgyorsan megadta az engedélyt. A civilek polgári per keretében támadták meg a projektet azzal, hogy a munkálatokat nem előzte meg társadalmi egyeztetés, elmaradt a kötelező környezetvédelmi hatástanulmány, és a kikötő strandra való beépítése ellenkezik a Helyi Építési Szabályzattal.

A Pécsi Közigazgatási Bíróság tavaly szeptember elején bizonyítottnak látta, hogy a két mólószár megvalósításával a Nyugati strand mintegy 100 méteres partszakaszán szűnik meg a fürdőzés lehetősége. Az építkezést azonban idén kora tavasszal másodszor is engedélyezte a megyei kormányhivatal a balatonföldvári jegyző nyilatkozatára hivatkozva, amely szerint a Helyi Építési Szabályzat nem áll ellentétben a kikötőépítéssel. A Mosolygók azonban nem hagyták annyiban az ügyet, ami jóvoltukból visszakerült a Pécsi Közigazgatási Bírósághoz, amely május 24-i ítéletében ismét megállapította, hogy a strandon nem lehet kikötőt építeni, mert az ellenkezik a Helyi Építési Szabályzattal.

Holovits szerint egy kikötő „építési engedélye” a vízjogi létesítési engedély, amit a Fejér megyei katasztrófavédelmi hatóság adott ki, vissza is csak az vonhatja, de ez – a polgármester legalábbis úgy vélte akkor – jogi álláspontjuk szerint nem valószínű. A Narancs.hu kérdésére a Fejér Vármegyei Katasztrófa-védelmi Igazgatóság néhány hete azt válaszolta, vizsgálják a vízjogi engedély visszavonásának kérdését, majd a napokban azt a választ küldték: ez megtörtént. Ennek nyomán pedig a vízügyi hatóság a vízjogi létesítési engedélyezési eljárást az előkérdésnek minősülő, a környezetvédelmi hatóság által lefolytatott megismételt előzetes vizsgálati eljárást lezáró döntésének véglegessé válásáig felfüggeszti.

„A HÉSZ-módosítás a szakhatóságokon »átment«, az eljárás az utolsó fázisába lépett, a közeljövőben, a képviselő-testület döntését követően életbe léphet – mondta lapunknak Holovits Huba polgármester. Így a harmadik környezetvédelmi eljárást már e módosítás figyelembe vételével bonyolíthatja le az illetékes hatóság, a magunk részéről kiiktattuk, amit a bíróság kifogásolt, ez tehát nem lehet már akadálya a kikötő zavartalan továbbépítésének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!