3p

Minden van benne, mi szem-szájnak ingere.

Igazán kellemesen, akár egy szállodában is érezheti magát az a vásárló, aki megveszi a Boeing BBJ 777-9-es típusú magánrepülőgépet. Az ott kialakított luxuskörnyezetre nem lehet rosszat mondani. A belsőt a Lufthansa Technik szakértői álmodták meg és ehhez a céghez fűződik a megvalósítás is, amiről a minapi Dubaji Airshow-n lehetett meggyőződni - számolt be a CNN. Nézzük csak!

A nappali. Fotó: Lufthansa Technik
A nappali. Fotó: Lufthansa Technik
Nem semmi ez a hálószoba, amiben álomra hajthatja fejét a vendég. Elég teret ad a szélestörzsű 777x business gépes változata, összesen 343 négyzetmétert építettek ki vagy be. A gép akár 22 órás útra is képes leszállás nélkül, úgyhogy akár két alvás is belefér.

Zavartalan lehet itt az alvás. Fotó: Lufthansa Technik
Zavartalan lehet itt az alvás. Fotó: Lufthansa Technik
Repülőgépen még sohasem kínáltak ekkora esőztető zuhanyozót, amit egyesíthetünk a hálószobával, így teljes lesz a privát szféra.

A fürdő. Fotó: Lufthansa Technik
A fürdő. Fotó: Lufthansa Technik

Mindez mennyibe kerül? A gép 450 millió, a belső kiépítés 130-160 millió dollár. A német cég büszkén mutatta be az arab országban rendezett kiállításon és azt mondta: főleg arab uralkodóknak és családjuknak szánja. (Meghívhatták volna a magyar vagy az orosz potentátokat is - a szerk.).

Hassan Gasim, a Lufthansa Technik értékesítési igazgatója szerint sikerült kombinálni a közel-keleti eleganciát és fényűzést a modern vonalú belsőkkel és persze a rendkívül igényes kialakítással.

Ha dolgozni akar egy üzletember vagy több, akkor annak sincs akadálya, tárgyaló is van és plenáris ülés is tartható. A trapéz alakú falakból könnyedén elővarázsolhatók a kellékek, a kivetítők, stb., és ha már nincs szükség rájuk, vissza is fordíthatók a falba úgy, hogy nem is látszódnak.

A tárgyaló sem semmi. Fotó: Lufthansa Technik.
A tárgyaló sem semmi. Fotó: Lufthansa Technik.

A planáris ülés helyszíne díszebédre is alkalmas, az asztalban elrejthetők az egyéni monitorok.

A kabin másik felében szépen elkülönített fülkéket helyeztek el, összesen hat darabot. Ott utazhat a delegáció többi tagja. Ezen kívül további 32 férőhely is várja az egyéb kísérőket, mindegyik a hagyományos repülőgépen lévő business osztálynak megfelelő kényelmet és ellátást nyújt. A szakasz végén prémium economy osztályú foteleket helyeztek el. 

A kísérők sem járnak rosszul. Fotó: Lufthansa Technik
A kísérők sem járnak rosszul. Fotó: Lufthansa Technik
Az új Boeing 777X típusú repülőgépek 2025-től állnak forgalomba. Egyelőre a business jetre még nem kaptak megrendelést, de a németek erősek a piackutatásban, nem valószínű, hogy bedobták volna Dubajban ezt az új verziót, ha nem láttak volna rá keresletet. A Lufthansa emberei eddig már 150 különféle BBJ-modelt alakítottak át belülről a vásárlók kívánalmai szerint, úgyhogy a gyakorlatuk már megvan.

A z egyéb vendégszemélyzet helye. Fotó: Lufthansa Technik
A z egyéb vendégszemélyzet helye. Fotó: Lufthansa Technik
A Dubai Airshow-n bárki elképzelhette, hogy milyen lehet egy ilyen repülőgép belseje. Elegendő volt a virtuális valóságot bemutató eszközöket használni. A Lufthansa mérnökei szerint elég nagy kihívás egy ilyen luxusjármű belső kialakítása, ezért ha most mindjárt leadja valaki a megrendelést, akkor is legkorábbnan 2027-ben, de még inkább 2028-ban élvezheti ezt a luxust a levegőben.  

Az Arab-öböl körüli gazdag országok légterében jelenleg 30 darab Boeing 747-es, private jetnek konfigurált repülőgép közlekedik, de ezek nem tudják azt, amit a fent bemutatott, igaz, még csak elképzelt modell. Az amerikai gyártó eddig összesen 250 darab business jetet adott el, többnyire a 737 MAX típusból, de vannak már a 787-es és a 777X-es modellre épített változatok is. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!