2p

Az Erste Bank ügyfelei július és augusztus között 27 százalékkal többször vásároltak a kártyáikkal külföldön járva, mint tavaly, és közel ugyanennyivel költöttek el több pénzt is. 

Közel kétmillió alkalommal használták a kártyájukat külföldön fizetésre az Erste ügyfelei idén nyáron, és mintegy 25 milliárd forintot költöttek el összesen a határon túl járva. A kártyás fizetések száma július eleje és augusztus vége között 27 százalékkal növekedett, a kiadások összege 18 százalékkal – ám figyelembe kell venni, hogy az idén nyáron a forint átlagosan 6 százalékkal volt erősebb a tavalyinál (az euróval szemben), így az árfolyam változásával korrigálva már 24 százalékos bővülésről beszélhetünk.

Horvátország volt a favorit. Fotó: Adriatic Croatia International
Horvátország volt a favorit. Fotó: Adriatic Croatia International

A nyári kártyás forgalom már rég meghaladta a 2019-es szintet. A világjárvány ugyan 2020-ban jelentős – közel 60 százalékos – visszaesést hozott a nyári külföldi kártyás költések számában és összegében is, ám a 2021-es visszakapaszkodás után tavaly már mindkét mutató tekintetében bőven meghaladtuk a válság előtti szintet. Ehhez képest jelent látványos ugrást az idei gyors növekedés – ma már a 2019-es szintnél a nyári külföldi vásárlások száma közel 40 százalékkal, értékük pedig (euróban számolva) 34 százalékkal nagyobb.

A legfrissebb devizaárfolyamokat a Privátbankár Árfolyamkeresőben találja >>

A forgalomból Horvátország részesedik a legnagyobb mértékben, majd Olaszország és Ausztria – az ügyfelek kártyás fizetéseinek 36 százaléka, költéseinek pedig több mint 41 százaléka köthető ezekhez az országokhoz. Igaz, a nyáron népszerű üdülőhelyeken mértnél sokkal nagyobb mértékben nőtt a kiadás azokban a szomszédos országokban, ahová bevásárlási céllal (is) járnak a magyarok. Amíg az olaszoknál a kártyás vásárlások száma 25 százalékkal (árfolyamkorrigált reálértékben pedig 21 százalékkal) nőtt, addig az osztrákoknál 38 százalékkal (értékben 44 százalékkal) emelkedett. Horvátországban a vásárlások száma 20, a kiadások összege 21 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, Szlovákiában 78 százalékkal többször használták az Erste-ügyfelek a kártyájukat, és a tavalyi összeg majdnem a kétszeresét (94 százalékkal többet) hagytak ott. Romániában a költések száma 51 százalékkal, az összeg 74 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!