3p

Állami tulajdon lett tavaly a kormányfő kedvenc napilapja, a Nemzeti Sport. Ennek megfelelően a kormány az államkasszából is kikanyarít egy keveset a lap működésére. 

Vitán felül áll a 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormány sport iránti rajongása, ami nem csak a központi kiadások elosztásában mutatkozik meg. Az elmúlt évtizedben sportklubok tulajdonosi körében és sportszövetségek vezetésében is sorra jelentek meg fideszes politikusok, potentátok, valamint kormányközeli üzletemberek, a politikusok pedig egyre inkább rátelepedtek a sport világára. Egy-egy eseményről úgy posztolgatnak a közösségi médiában, mintha központi utasításra tennék - bár lehet, ez nem is áll nagyon távol az igazságtól. 

Mindesetre a sportra öntött százmilliárdok mellett a sportkultúra hagyományait is szeretné megőrizni a kormány - legalábbis ez volt az indok, amikor állami tulajdonba vették hazánk egyetlen és legrégebben alapított sportnapilapját, a Nemzeti Sportot (régi nevén: Népsport - a szerk.). 

"A Nemzeti Sport napilap Európa egyik legrégebben alapított, Magyarország egyetlen sportnapilapja, amely minden jelentős sportággal foglalkozik. A kormány célja a nemzeti sportkultúra hagyományainak megőrzése és megerősítése"

- olvasható a jövő évi költségvetési tervezet fejezeti indoklásában. 

Vonatra is magával viszi Orbán Viktor.  Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Vonatra is magával viszi Orbán Viktor. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A jelenlegi médiapiaci trendekre és kihívásokra kíván a kormányzat is reagálni a lap jövője érdekében. Ez két dolgot jelent: 

  • egyrészt ahhoz, hogy a print lap továbbra is megtartsa az olvasótáborát, új terjesztési csatornát alakítanak ki. Ezt már az idén megkezdik, de a folyamat még 2024-ben is tartani fog. Mint írják, a print termékek díjmentesen kerülnek az olvasókhoz, 10 ezer példányban (sportegyesületeket, sportklubokat és közintézményeket jelent). 
  • Másrészt az online piacon is reagálni kell a kihívásokra. Mint írják, nagyon jelentős a konkurencia, és annak érdekében, hogy az nso.hu meg tudja tartani a versenyelőnyét, folyamatosan bővíteni kell az élő közvetítéseket és a szöveges tudósításokat, ami a Nemzeti Sport online fejlesztését igényli. 

Mindezek nyomán a kormány 2024-ben 1,338 milliárd forintot biztosít a Nemzeti Sportot üzemeltető N.S. Média működtetésére. 

Az egész éves büdzsének megfelelő összeget kapnak

Az N.S. Média Kft. első, tört évére vonatkozó beszámolója alapján ez a bő 1,3 milliárd forint nagyjából egy egész éves büdzsének megfelelő összeg. Hét hónap alatt ugyanis 762 millió forint árbevételre tett szert az N.S. Média. A kiegészítő mellékletből tudható, hogy ennek legnagyobb része

  • reklámokból folyt be, 459 millió forint, 
  • 177,4 millió a terjesztési és bizományosi árus bevétel, 
  • 125,4 millió pedig a terjesztési és adminisztrációs díj bevétele. 

A kiadások azonban ennél nagyobb szinten alakultak, anyagokra majdnem 400 milliót számoltak el, személyi jellegűekre pedig 283,3 milliót. 

Végeredményben ez a tört év -1,3 milliós veszteséget eredményezett a Nemzeti Sportot működtető cégnél. 

A kiegészítő mellékletből kiderült az is, hogy mennyit is ér a Nemzeti Sport. 2022. december 31-i fordulónappal értékbecslésre került a brandérték, ami 908,3 millió forintra jött ki. A cégértéket 2022. szeptember 20-án, amikor a Mediaworks és az N.S. Média Kft. aláírta az átruházási szerződést, 1,57 milliárd forintra taksálták. 

Sajtóértesülések szerint a kiadó jogai hozzávetőlegesen 3 milliárd forintért kerültek az állami vállalathoz, az N.S. Médiához. 

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!