2p

A kormány siet a balmazújvárosi focicsapat megmentésére miután a helyi önkormányzattal nem sikerült megállapodni a csapat támogatásáról.

Balmazújvárosban nem egyszerű a focicsapat élete miután kiestek az első osztályból, majd a korábbi sportszerető városvezetés helyére egy, a fociért kevésbé rajongó és azt kevésbé támogató polgármestert választottak meg tavaly augusztusban. 

A helyi foci problémáiról már mi is többször beszámoltunk. Tavaly ősszel az önkormányzatnak kellett sürgősen mentőövet dobnia, máskülönben a csapat, melynek tulajdonosa az önkormányzat, a várost is csődbe vihette volna. Majd a focistáknak adott szociális bérlakásokból való kiköltözés sem ment zökkenőmentesen, a legutóbbi csörte pedig a 2019. évi költségvetés elfogadása során alakult ki a csapat önkormányzati támogatását illetően. A csapat ugyanis tetemes veszteséggel küszködik, a hiány a pazarló gazdálkodás eredményeként meghaladja a 400 millió forintot is. 

Miután az önkormányzattl nem érkezett teljes mértékű, nagy összegű támogatás, a Tiba István fideszes országgyűlési képviselőhöz köthető csapat rendkívüli segítséget kap a kormánytól. A pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a Balmazújváros Sport Kft. a sportcélú működéshez 100 millió forintos költségvetési támogatásban részesül az Emberi Erfőforrások Minisztériumától. Az összeget a "Versenysport és olimpiai felkészülés támogatása" előirányzat terhére biztosítják. 



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!