2p

A világ legnagyobb bútoreladója, az IKEA nettó nyeresége 10,4 százalékkal nőtt tavaly az augusztussal záródó költségvetési évben; a társaság a jelenlegi gazdálkodási évben megduplázza beruházásait - közölte az IKEA pénteken.

Az IKEA tájékoztatása szerint a 2010/2011 évben az egy évvel korábbi 2,69 milliárd euróról 2,97 milliárd euróra nőtt a társaság nettó nyeresége. A működési eredmény 3,27 milliárd euróról 3,76 milliárd euróra bővült. Az augusztus 31-vel záródó évben az IKEA 25,2 milliárd eurós árbevételt könyvelt, ami több az egy évvel korábbi 23,5 milliárd eurónál.
A társaság közlése szerint Oroszországban, Kínában és Lengyelországban nőtt különösen az IKEA piaci részesedése. A költségvetési időszak végén világszerte 287 áruháza volt a vállalatnak. Az áruházakhoz kapcsolódó beruházások értéke 1,4 milliárd euró volt.

Az IKEA pénteken arról tájékoztatott: a mostani költségvetési évben összesen 3 milliárd eurót fordít beruházásra, így áruház- és gyárfejlesztésre, illetve a meglévő szél- és naperőművi kapacitások bővítésére. Mikael Ohlsson, az IKEA vezérigazgatója pénteken elmondta: a magasabb nyersanyagárak ellenére a társaság 2,6 százalékkal mérsékelte árait, miközben " a termékek minősége javult". Az IKEA azzal igyekszik fokozni versenyképességét, hogy a költségmegtakarításból származó előnyöket továbbítja a vásárlók felé - tette hozzá.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!